Nagyjából 300 millió forintból készít „korrupciós térképet” a magyar közszféráról az Állami Számvevőszék. A felmérés februárban indul, a számvevők arra kíváncsiak, hogy mekkora a korrupció kockázata a költségvetési szerveknél - még egy skálát is felállítanak.
Pénzmosás gyanújával, egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Pécsi Vízmű Zrt. gazdálkodásával összefüggésben a Vám- és Pénzügyőrség. Tavaly októberig a részben a francia Suez tulajdonában lévő cég végezte a baranyai megyeszékhely és több más település vízszolgáltatását.
Növényi a zöldség-gyümölcs-céghez hozott be két embert, a hatóság szerint azért, hogy „számlázgassanak egymás között”.
532 millió forint megfizetésére köteleztek egy adózót, akinél vagyonosodási vizsgálat során 700 millió forint fedezethiányt állapítottak meg.
Hűtlen kezeléssel és orgazdaság elkövetésével gyanúsította meg kedden a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya Cs. Sándort, a MÁV Informatika Zrt. tanácsadási és alkalmazásfejlesztési divíziójának igazgatóját, akit a nyomozók a munkahelyéről állítottak elő — tudta meg a Magyar Nemzet.
Szerves része a BKV-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló büntetőeljárásnak B. Gábor, a közlekedési cégtől csaknem 74 millió forintos végkielégítéssel távozott egykori főosztályvezető, jelenlegi szakszervezeti bizalmi ügye.
Megszüntette a házi őrizetét, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatójával, Rényi-Vámos Krisztinával szemben.
A rendőrök elfogták azt a BKV-dolgozót, aki a gyanú szerint egy cég nevében egy általa nyitott számlaszámot helyezett el a közlekedési vállalat rendszerében. A már korábban megkötött szerződés alapján a BKV elutalta az abban szereplő összeget a megadott számlaszámra. A pénzt a BKV szerződött partnere helyett a nemrég elfogott férfi vette fel. Jelentős kárt okozó csalás miatt indult ellene eljárás.
Másfél milliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük kettőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett — közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán az MTI-vel.
Szakértői vélekedések szerint akár százezer magyar állampolgárt is potenciális adócsalóvá tehetnek az idehaza illegálisan működő, sportfogadást és pókerezést kínáló internetes oldalak.
A Pécsi Városi Bíróság három hónappal meghosszabbította a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben még fogva tartott négy gyanúsított előzetes letartóztatását - írta kedd számában az Új Dunántúli Napló.
Hazahozatná az offshore cégekbe mentett vagyonokat a kormány. Két fideszes képviselő, Rogán Antal és Lázár János hétfőn benyújtott módosító javaslata azt ígéri: a hazahozott pénzekkel kapcsolatban nem tesz fel kérdéseket az adóhatóság.
Hazahoztak Thaiföldről hétfőn egy nemzetközileg körözött magyar férfit, aki a nyomozás adatai szerint több mint 60 millió forint kárt okozott különböző gazdasági jellegű bűncselekmények elkövetésével.
Tavaly december közepe óta dolgoznak a Nemzeti Nyomozó Iroda ügynökei, s noha konkrétumokkal egyelőre nem szolgálhatnak a nyomozók, azt tudjuk, hogy a szerb-horvát vonal mellett rábukkantak az ázsiai szálra is.