A kilencvenes évekbeli gyilkosságok és merényletek újabb tetteseit foghatja el a rendőrség, miután Pintér Sándor belügyminiszter ismét miniszteri biztossá nevezte ki Horváth Andrást. A nyugalmazott dandártábornok vezette nyomozó csoport célkeresztjébe most a Seres-merénylet, valamint az 1998-as politikai robbantások kerülnek.
Új vádak merültek fel a bicskei gyermekotthon molesztálással vádolt egykori igazgatójának, Vásárhelyi Jánosnak ügyében. A vádirat szerint most már vesztegetés és kényszerítés miatt is felelnie kell majd. A volt igazgatóhelyettes is vádlott lett: 14 évesnél fiatalabb gyerekek ellen követhetett el szexuális visszaélést.
Vádemelést javasol a rendőrség két férfi ellen, akik összevesztek, majd ököllel, karóval és bozótvágó késsel bántalmazták egymást, Siklóson.
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat öt személy - L. Miklós 26 éves, M. Karolina 28 éves, G. Etelka 22 éves, G. Zsolt 26 éves és R. Bertalan 39 éves abaújszolnoki lakosok - ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - közölte a vádhatóság.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 20 éves oroszlányi férfi ellen - tájékoztatott a rendőrség.
A Rétsági Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 68 éves nagyoroszi lakos ellen.
Vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a foktői emberölés gyanúsítottjával szemben.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a 31 éves bobai férfit, aki brutálisan meggyilkolta a 18 éves barátnőjét, majd a bűncselekményt igyekezett balesetként beállítani. Legkorábban 25 év múlva szabadulhat. Az ítélet nem jogerős.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy asszonnyal szemben, aki egy miskolci templom közelében rabolt ki egy 56 éves nőt.
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki egy vita során fejszét dobott az egyik szomszédjára, Gadányban.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat egy 28 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi ellen. A részeg férfi márciusban, Győr belvárosában olyan gyerekekbe kötött bele, akik éppen egy testnevelés órán voltak. Az órát tartó tanár rászólt a részeg férfira, hogy hagyja békén a gyerekeket. A részeg férfival volt egy másik is, ő is próbálta csitítani a társát.
A nyomozók rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiút, aki a megalapozott gyanú szerint telefont rabolt, Szerencsen.
Megölte szüleit egy helybeli nő és élettársa, Hódmezővásárhelyen. A rendőrök a feltételezett elkövetőket egy órán belül elfogták, majd őrizetbe vették - hangzott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján. A nyomozók előterjesztetést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Megkéseltek és kirabolták a TaxiPlus sofőrjét ma, hajnalban, Budapesten, a XX. kerületi Ady Endre téren - értesült a Privatkopo.hu. A gépkocsivezetőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A bűnügyi portál úgy tudja, a támadó a taxis bevételével - mintegy 20 ezer forinttal - elmenekült.