Megzsaroltak egy gyereket - így jutott be egy székesfehérvári házba három cigány tolvaj kedden. Az ifjú bűnözők még ott voltak, amikor a szülők hazaértek, egyiküket sikerült is elfogniuk. Egy másikat nem sokkal később a rendőrök kapták el. Harmadik társukat még keresik.
Azt is mondhatnám, hogy a cigányok csupán egy hét alatt több magyart ölnek, vagy nyomorítanak meg mind a mai napig (nem kis büszkeséggel, a magyarölés, -verés dicsőségét nyíltan hirdetve), mint ahány cigányt a magyarok 100 év alatt összesen meggyilkoltak. Ugyanez az arány igaz a két etnikum közötti, egymás kárára elkövetett bármilyen típusú bűncselekményre is.
Éveken át folytatta bűnös tevékenységét egy dunavecsei férfi nevelt fiával és vér szerinti lányával. A vád szerint a kiskorú gyermekeket folyamatosan molesztálta, a lányával pedig többször is közösült.
Pázmánd - Újabb bűncselekmény tartja izgalomban a települést. Karácsony előtt üldöztek két autót, keddre virradóra Kati néni az újságkihordótól kért segítséget.
Ollóval megszúrta a nevelőjét egy 17 éves fiú a fővárosban hétfő késő este - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
Beismerő vallomást tett az öcsödi darabolós gyilkosság előzetes letartoztatásban lévő gyanúsítottjainak egyike, a két férfi házánál tartott újabb helyszínelésen pedig további - feltételezhetően emberi - maradványokra bukkantak a nyomozók - írja a megyei rendőrkapitányságra hivatkozva a keddi Magyar Nemzet.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon hétfőn megkezdődött annak a tarnaörsi fiatalembernek a büntetőpere, aki még 2010. június 12-én többször megszúrta, megvagdosta a jászadózsai Harmónia presszó pultoshölgyének nyakát.
Néhány óra alatt elfogták a rendőrök azt a rablóbandát, melynek tagjai két fiatalkorút támadtak meg és fosztottak ki szombaton este, a főváros XIII. kerületében. A támadók pénzt és egy BKV-bérletet zsákmányoltak, de korábbi rablásból származó okmányt is találtak egyiküknél a bevetési osztály rendőrei.