A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatalkorú személy és egy 22 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette és emberkereskedelem bűntette miatt. A fiú rábeszélését követően a 13 éves kislány prostitúciós tevékenységet végzett, illetve a fiú a barátaival meg is erőszakolta.
2020. augusztus 8-án kapott bejelentést a rendőrség egy érdi ház tetőterében talált holttestről. A 47 éves férfi emberölés áldozata lett, a tettes(ek) után hajtóvadászat indult. Két férfi jött számításba: a csavargó életmódot folytató, első körben csak keresztnevükön ismert, szökésben lévő elkövetőket 18 órával később, 2020. augusztus 9-én éjszaka fogták el egy fővárosi kórház „csövezésükhöz” használt melléképületében.
A rendőrök 2021. október 23-án büntetőeljárást indítottak egy 57 éves komlói és egy 43 éves sásdi nő ellen, akik közösen ápolták az idősebb nő anyósát. A megalapozott gyanú szerint korábban megállapodtak abban, hogy megölik a 86 éves nőt.
Egy miskolci körzeti megbízott az utcán ismerte fel azt a körözött tolvajt, akit - elfogása után - a nyomozók nemcsak a sorozatbetörések, hanem egy emberölés elkövetésével is meggyanúsítottak. A férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz két férfi ellen, akik jogszerűen intézkedő rendőrök eljárását erőszakkal akadályozták.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az ítélet helybenhagyását azon férfi büntetőügyében, aki volt élettársát és annak kisfiát ölte meg. A vádhatóság szerint a bíróság a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával az egyedül helyes döntést hozta meg.
A Fonyódi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt indított bűnvádi eljárásban - amelyben egy flakon eldobása miatt vakult meg egy focidrukker - a napokban hirdetett ítéletet a Fonyódi Járásbíróság.
A nyomozók három férfit vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint 2019 novemberében kiraboltak egy fővárosi dohányboltot.
A Nyíregyházi Törvényszék a 45 éves vádlottat nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, kifosztás bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 35 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
A Fővárosi Főügyészség minősített emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a soroksári futónő megtámadása miatt. A bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte a vádlottat azzal, hogy leghamarabb 35 év után bocsátható feltételes szabadságra.Az ügyészség fellebbezést jelentett be súlyosításért, hogy a vádlott ennél is hosszabb idő után kerülhessen csak feltételes szabadságra.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egy 2019-ben elkövetett bűncselekmény kapcsán új tényeket állapított meg két elkövetővel szemben, akik a gyanú szerint különös kegyetlenséggel ölték meg áldozatukat.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérletének bűntette miatt vádat emelt egy 43 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki látogatóját egy karddal sebesítette meg.
A Kiskőrösi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete és minősített magánlaksértés miatt vádat emelt két férfival szemben, akik arcot takaró maszkban, éjjel törtek rá otthonukban a sértettekre, majd vascsővel és viperával bántalmazták őket. Áldozataik ellenállása miatt azonban végül értékek nélkül távoztak.
Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik még 2010 szeptemberében kiraboltak egy törökbálinti asszonyt.