A Békés Megyei Főügyészség bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem, kerítés és prostitúció elősegítése miatt emelt vádat hét elkövetővel szemben, akik 2011 és 2017 között, Angliában, huszonhat sértett nő kizsákmányolásával 40 millió forintra tettek szert.
9 év fegyházbüntetést kapott az a 37 éves férfi, aki tavaly októberben berontott egy debreceni boltba, és megpróbálta az eladót a bevétel átadására kényszeríteni. Akciója kudarcba fulladt, ugyanis a pénztáros hangosan kiabálni kezdett, amitől a támadó megijedt és elmenekült.
A bátonyterenyei rendőrök - garázdaság gyanújával - büntetőeljárást indítottak az 58 éves elkövető ellen.
A büntetőügynek öt vádlottja van, velük szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be az illetékes bíróságra. Az ügyvéd vádlott, dr. Lupovici Jack jelenleg is letartóztatásban van. A bűnbanda tagjai a kozmetikai termékeket forgalmazó Lavylites cégcsoport tulajdonosát zsarolták.
Jelentősen súlyosították annak a fővárosi pornószínésznek a büntetését, aki 2015-ben, egy disznóvágáshoz használt eszközzel fejbe lőtte nagyapját, majd elrejtette a holttestét, később pedig okiratot hamisított, hogy hozzáférjen a vagyonához.
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt.
A siófoki rendőrök három férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Rablás súlyosabban minősülő esete és könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt az Ajkai Járási Ügyészség azzal a két 18 éves fiatallal szemben, akik 2020. október 9-én, késő éjszaka kiraboltak egy férfit Ajkán, továbbá egyiküknek szexuális kényszerítés miatt is felelnie kell.
A kiskunmajsai rendőrök vádemelést javasolnak a 26 éves férfival szemben.
Az ügy eltűnés miatti körözési eljárásnak indult, végül különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés lett. A Pest megyei nyomozókat nem hagyták nyugodni a gyanús körülmények. Az elkövető már bűnügyi őrizetben van, a rendőrök kezdeményezik letartóztatását.
Nézeteltérés alakult ki két férfi között italozás közben Ecsegfalván. A vita tettlegességig fajult, és az idősebb férfi egy késsel nyakon szúrta vendégét. A sértett férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.
A tolnai rendőrök őrizetbe vették azt a 18 éves faddi fiatalt, aki az utcán vette el egy 20 éves, szintén helyi férfi pénzét.
Rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság egy 37 éves salgótarjáni lakos ellen.
A Sárbogárdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és további bűncselekmény miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki 2015 és 2020 között, egy Fejér megyei településen, ittasan és nyugtatószer hatása alatt, gyermekei jelenlétében, többször bántalmazta élettársát.
A Nagykőrösi Járási Ügyészség indítványozta egy 48 éves férfi letartóztatását, aki féltékenységtől vezérelve megkínozta megkötözött élettársát.