Az ablakon át érkezett egy rabló az iklódbördőcei idős asszony családi házába.
Mentőt hívtak egy ötödikes gyerekhez Veszprémben, mert társa annyira megszorította a nyakát, hogy rosszul lett - írja a Napló.
Félmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít elkapni az esztergomi kaszinórablót.
Életveszélyt okozó testi sértés és önbíráskodás miatt állítottak kedden bíróság elé három szegedi férfit, akik a vád szerint egy üzleti vitát veréssel zártak le, s a bántalmazott férfit meg is késelték.
Kutyatámadás áldozata lett egy férfi a baranyai Tormáson, összemarcangolt testére saját kertjében találtak rá.
Munkahelyéről, bilincsben vezették el a Szegedi Rendőrkapitányság egyik, azóta leszerelt munkatársát, aki a gyanú szerint egy rablási kísérlet egyik elkövetője volt.
A püspökladányi diák trágár szavak kíséretében több alkalommal ököllel megütötte tanárát egy helyi iskolában.
Rablás történt Cibakházán hétfő dél körül — közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
Fél évvel ezelőtti sérelme miatt veretett meg egy miskolci buszsofőrt egy nő a barátjával - tájékoztatott a rendőrség.
Szabadlábra helyezték Damu Rolandot hétfőn, a Fővárosi Bíróság másodfokon ugyanis helyt adott a sorozatszínész védői fellebbezésének.
Tartozott 200 ezer forinttal, ezért fejszével megölte gyermekkori barátját egy férfi Pusztaszabolcson. A meggyilkolt férfi február közepén tűnt el, a rendőrség kereste, de akkor még nem emberölés miatt folyt a nyomozás. A gyanúsítottat múlt hét kedden fogták el, beismerte tettét, azóta előzetesben van.
Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást. A rendőrség hajtóvadászatot indított, hogy elfogja a még menekülő bűnözőt - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatón. Ne érezze magát biztonságban, forró nyomon vannak, hamarosan elkapják — üzente a rendőrség a még szökésben lévő bankrablónak.
Továbbra sem tudni, volt-e harmadik társa azoknak a bankrablóknak, akik péntek délután fosztottak ki egy kispesti pénzintézetet. A rablás tűzpárbajjal végződött: az egyik támadó meghalt, társa megadta magát a rendőröknek.
Az autó kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni egy menekülő autóst a rendőrök pénteken a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnapi sajtótájékoztatóján Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.