Vádat emelt a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan késsel megszúrt egy trolibuszvezetőt, mert a sofőr dohányzás miatt leszállította a járműről tavaly júliusban - közölte a fővárosi főügyész.
Vádat emeltek a 2017-es, budapesti majálison történt késelés és bántalmazás három gyanúsítottja ellen: a vádlottak, egy korábbi sérelem miatt felfegyverkezve vettek elégtételt a sértetten; a Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés és minősített garázdaság miatt emelt vádat.
A nyomozás adatai szerint 2018. március 9-én, kevéssel éjfél előtt, Berettyóújfaluban, a városi sportcsarnok mellett egy ötfős, fiatalokból álló társaság - előzetes szóváltást - követően rátámadt két helyi férfira.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki 2011 júniusában nézeteltérés miatt életveszélyesen bántalmazott egy nőt, majd - a várható büntetőjogi következmények elől - külföldre menekült.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy 38 éves férfi 2019. január 23-án, a kora esti órákban, Budapesten beült egy taxiba, majd Monorra vitette magát.
A Bács-Kiskun megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 44 éves férfit, aki a gyanú szerint egy láncfűrésszel sebesítette meg ismerősét. A sértett - az elsődleges orvosi vélemény alapján - súlyos sérülést szenvedett.
A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatás ismételt meghosszabbítását indítványozta a badacsonyi halált okozó testi sértés ügyében. A Veszprémi Járásbíróság az egyik gyanúsított esetében az indítványnak helyt adott, míg társával szemben - enyhébb kényszerintézkedésként - bűnügyi felügyeletet rendelt el. Az ügyészség fellebbezése nyomán a Veszprémi Törvényszék a döntést megváltoztatta, és a gyanúsított letartóztatását meghosszabbította.
A Debreceni Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 60 éves férfival szemben.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság rablás és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást B. J. A. 19 éves karancskeszi lakos ellen.
A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást D. Zoltán jászkiséri lakos ellen. A férfit kihallgatását követően őrizetbe vették.
Ítéletet hirdettek annak a nőnek az ügyében, aki anyagi haszonszerzés céljából, különös kegyetlenséggel, egy diótörő kalapáccsal meggyilkolta a helyiek körében köztiszteletnek örvendő idős, pedagógus-méhész házaspárt, Érden - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Jogerősen öt és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a szalkszentmártoni férfit, aki 2015-ben hátulról tarkón lőtte ismerősét. A vádlottat korábban - emberölés miatt - életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de büntetéséből kegyelemmel szabadult.
Vádat emelt az ügyészség abban az ügyben, amikor egy rolleres majdnem elütötte egy férfi élettársát, ebből verekedés lett, a rolleres pedig később belehalt a koponyasérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rablás, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a gyanúsítottal szemben.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 24 éves domaházi lakos ellen.