Nemcsak a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, hanem az 1996 decemberében történt Cinóber-gyilkosság nyomozásának aktáiból is kulcsfontosságú bizonyítékok hiányoznak - hangzott el tizenkilenc évvel ezelőtti gyilkosság csütörtöki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken. Egy 2014 novemberi rendőri jelentésben ugyanis az szerepel, hogy valaki a rendőrségen eltüntethette Cinóber híváslistáját, emiatt pedig ma már nem lehet beazonosítani azt a személyt, aki néhány perccel a gyilkosság előtt telefonon a lakása elé csalta az egykori lányfuttatót.
A rendőrség elfogta azt a két férfit, akik mobiltelefonokat raboltak nőktől Budapest több kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya előterjesztést tett N. Róbert és G. László előzetes letartóztatására.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélt - nem jogerősen - a Kaposvári Törvényszék egy 19 éves viszi „férfit”, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból, a kora miatt védekezésre korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés miatt - közölte a bíróság, hétfőn.
Elfogták a rendőrök azt a 19 éves fiatalembert, aki Hajdúhadházon rátámadt egy 65 éves férfira, és erőszakkal elvette a nála lévő készpénzt.
Hat év nyolc hónapi fegyházbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a férfit, aki rendszeresen nyugtatókkal kábította el saját feleségét, majd erőszakoskodott az öntudatlan nővel és pornográf fotókat készített róla. Az ítélet jogerős.
Jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és két évre kiutasította Magyarország területéről a bíróság azt a szír állampolgárságú migráns férfit, aki mellkason rúgott egy intézkedő rendőrt, Szombathelyen - közölte a Vas Megyei Főügyészség. A férfit hivatalos személy elleni erőszak miatt gyorsított eljárással állították a bíróság elé.
2015. október 6-án baktalórántházi otthonában találtak rá holtan egy 61 éves férfira. Az elsődleges adatok alapján a férfi halálát idegenkezűség okozta. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr- főkapitányság Bűnügyi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
A London Bróker egykori tulajdonosa, Reichardt Ignác ellen elkövetett 15 évvel ezelőtti leszámolás újraindított nyomozásában is meghallgathatják a múlt héten őrizetbe vett Buda-Cash-alapítót, Pintér Zoltánt - tudta meg a PestiSrácok.hu. A brókergyilkosság ügyében eljáró nyomozók ugyanis fontos információkat remélnek a csalással gyanúsított, pénteken előzetes letartóztatásba helyezett férfitól, aki, úgy tudjuk, a kivégzett bróker konfliktusainak jó ismerője, mivel a Buda-Cash Brókerházban tulajdonostársa volt a Reichardtal üzleti-elszámolási vitába keveredett Kovács Tibornak. Az ügy érdekes mellékszála, hogy értesüléseink szerint a nyomozás régi aktájában egy, a 2000-es években MSZP-közeliként aposztrofált milliárdos vállalkozó neve is szerepel, mint akinek érdekében állhatott a bróker kivégzése.
Az elkövető bement ismerősének lakásába, majd az ujjairól erőszakkal levette a gyűrűit. Elfogták a rendőrök.
A Szegedi Ítélőtábla szerdán jogerősen helybenhagyta a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt egy tiszafüredi fiatalkorú anya ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék első fokon meghozott ítéletét. Így a lány jogerős büntetése 2 év 4 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés lett. Az ifjú anya a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.
A rendőrök a helyi polgárőrök segítségével azonnal elfogták azokat a támadókat, akik a megalapozott gyanú szerint Szerencsen kiraboltak egy férfit.
Jogerősen 5 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki tavaly tavasszal rátámadott egy mentőápolóra, amikor ittasan elszenvedett sérülései miatt, kórházba próbálták szállítani egy hajdúdorogi kocsma elől.
Tizenkét év alatti lányok ellen elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 21 éves férfi ellen. A vádhatóság végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.