Két kiskorú kirablása miatt emelt vádat az ügyészség négy fiatalkorúval és egy ötödik, felnőttkorú társukkal szemben - közölte hétfőn dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A Tatabányai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - folytat eljárást V. István tatabányai lakos ellen.
Több személyt, köztük egy jegyellenőrt is megtámadott négy férfi Budapest belvárosában. Az elkövetők ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és garázdaság bűntett gyanúja miatt indult eljárás.
Több éves letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság gyorsított eljárásban azt a férfit, aki két nappal ezelőtt próbált meg kirabolni egy járókelőt, Soroksáron.
A rendőrségen tett bejelentést 2017. május 8-án, 16 óra 10 perckor egy 14 éves fiú arról, hogy aznap 15 óra 30 perc körül Hajdúböszörményben kerékpározott barátaival, amikor egy „férfi” megszólította őt, és megfenyegette, ha nem adja oda a telefonját, akkor megöli.
A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást az életellenes bűncselekményben, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték tovább az illetékes ügyészségnek.
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Budapesten, a XIII. kerületben a telefonja megszerzése érdekében bántalmazott egy kutyáját sétáltató nőt.
A Tatabányai Városi Ügyészség vádat emelt egy bokodi apa ellen, aki nevelési célzattal éveken át verte a kiskorú fiát.
Bene László azt mondja, bízik abban, hogy idén augusztusban szabadlábra kerülhet, és már azt is tudja, mihez kezdene: két állásajánlata is van, de mivel az egyiknél bejelentés nélkül, feketén foglalkoztatnák, azt nem vállalná, nehogy azonnal újra a börtönben kössön ki.
Rablás bűntett, testi sértés bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy fiatalkorú ceglédi fiú ellen.
Iratismertetéssel megkezdődött a Jozef Rohác és Portik Tamás ellen a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság miatt indult összevont büntetőper másodfokú tárgyalása szerdán, a Fővárosi Ítélőtáblán.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya L. Dániel 20 éves, S. Milán 30 éves és T. László 24 éves örkényi lakosok ellen.
Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki hosszabb időn át terrorizálta volt feleségét és annak új párját egy kisalföldi faluban. Ráadásul a zaklatásba a férfi fia is bekapcsolódott, aki ezért ugyancsak bíróság előtt felelhet tettéért. A két vádlott rovásán testi sértések, önbíráskodás, magánlaksértés, rongálás, zaklatások és közúti veszélyeztetések szerepelnek
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - folytat büntetőeljárást egy 15 éves tatabányai fiatal ellen, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett az emberölések vonatkozásában.
A rendőrség őrizetbe vett egy 65 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható az életellenes bűncselekmény elkövetésével.