Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki brutálisan, több alkalommal megvert egy egyéves magyarkeszi kisfiút. A gyermeket a közelmúltban szállították eszméletlen állapotban a pécsi gyermekklinika sürgősségi osztályára.
Szúrt és vágott sérülésekkel szállítottak kórházba egy férfit szerdán a VIII. kerületi Teleki térről.
A két amatőr cselgáncsozó egy diszkóba szeretett volna belépni, ám nézeteltérésük támadt az őrökkel, akik brutálisan megverték őket: mindkettejüket kórházba kellett szállítani.
A 35 éves férfit egy szóváltás során szúrta meg 67 éves szomszédja. A vadász súlyos sérüléseket okozott, a megszúrt férfit kórházba szállították.
Egy 19 éves lajosmizsei férfit azzal gyanúsítanak, hogy az utcán megvert egy nőt, majd hazáig követte és elrabolta az ékszereit.
Kommandósok szabadítottak ki egy 16 éves lányt, akit két hónapja tartottak fogságban elrablói Pest megyében. Az akciót alig három perc alatt hajtották végre a speciális alakulat tagjai. Hogy pontosan hol, azt titokban tartják, mert még tart a helyszínelés, és kihallgatják a szomszédokat.
Kedden hajnalban kiraboltak, és rövid ideig fogva tartottak egy ismert balatonfüredi vállalkozót, a Balaton Étterem tulajdonosát. A hírről elsőként a balatonfuredma.hu számolt be.
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást a 2009 szeptemberében, a miskolci Avasi lakótelepen elkövetett emberölés ügyében. A volt barátnőjét brutális kegyetlenséggel meggyilkoló, elfogása óta előzetes letartóztatásban lévő 27 éves gyanúsítottat előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolhatják meg.
A rendőrség lezárta pénteken azt a nyomozást, amit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indítottak, tavaly januárban, amikor két társaság verekedett össze, a Borsod megyei Hangácson, és két férfit halálra vertek. A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészségnek.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki társai segítségével, súlyos fenyegetéssel szerezte meg egy cég teljes tulajdonrészét.
Nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe Kecskeméten egy középkorú török férfit - tudtuk meg a gyanúsított magyarországi baráti körétől. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta az információt.
Egy 51 éves férfi egy késsel megpróbálta megölni a feleségét, a lányát és az unokáját vasárnap dél körül, Orosházán.
Negyvenfős, cigányokból álló banda támadt egy magyar család házára a Hajdú-Bihar megyei Sárándon.
Előzetes letartóztatásba helyezte a szekszárdi bíróság azt a hat embert, akit kommandósok fogtak el emberkereskedelem gyanúja miatt Szekszárdon - közölte a rendőrség.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt az idős oroszlányi férfit, akire két csuklyás ember támadt saját udvarában, pénteken este.