Vádat emelt az ügyészség egy fiatal férfival szemben, aki szóváltást követően haragosára uszította a szájkosár nélküli pitbullját, Kecskeméten.
A sértettet, egy 54 éves férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők. A budapesti nyomozók befejezték a nyomozást és vádemelési javaslattal küldték tovább az iratokat az illetékes ügyészség felé.
Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt a Pécsi Járásbíróság kedden - 30 napra - elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását.
Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt - első fokon - 13 év fegyházbüntetésre ítélt egy 37 éves „férfit”, saját, 11 éves lánya ellen elkövetett cselekményei miatt a Zalaegerszegi Törvényszék, kedden.
Egy 2012-ben történt, de eddig a rendőrség előtt is ismeretlen emberölést derítettek fel a Csongrád megyei nyomozók. A 27 éves gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy román állampolgár ellen, aki egy éve különös kegyetlenséggel ölte meg egy ismerősét, Óbudán. A vádhatóság a férfival szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására, és Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasításra tett indítványt.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály D. András 33 éves budapesti lakos ellen.
A zalai rendőrök nyolc órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, akiket bűnügyi őrizetbe vettek.
Kiraboltak nappal, az utcán egy szívbeteg és Down-kóros lányt Budapesten, a XVII. kerületben. Két férfi elvette a hátizsákját, és megkeresték a pénztárcáját. Elvették az összes pénzét - mintegy 8000 forintot -, és visszaadták neki az üres tárcát. A 25 éves Patríciát nagyon megviselte, ami történt, másnap nem is mert elmenni otthonról.
Szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia miatt 13 év 9 hónap fegyházra ítélt egy férfit - első fokon - a Budapest Környéki Törvényszék. A vádlott egy játszótéren ismerkedve, illetve gyermekfelügyelet címén került közel 12. életévüket be nem töltött kislányokhoz, akiket megerőszakolt.
Egy ismeretlen férfi fegyverrel - vagy annak utánzatával - fenyegette meg egy dohánybolt eladóját, és elvitte a bevételt egy Budapest II. kerületi dohányboltból.
Halált okozó testi sértés miatt vádat emelt a Bács-kiskun Megyei Főügyészség egy 16 éves fiúval szemben, aki az utcán verte halálra a saját bátyját, Jánoshalmán. Egy léccel hátulról, nagy erővel fejen ütötte, majd tovább bántalmazta a már földön fekvő testvérét, amíg a léc darabokra nem tört. A vádlott korábban többször volt már büntetve.
A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt indítottak eljárást egy 58 éves fityeházi férfi ellen.
Egy Budapest III. kerületben történt rablás egyik elkövetőjét elfogták, ismeretlen helyen lévő társát továbbra is keresik a rendőrök. Könnycsepp alakú tetoválás van a jobb szeme alatt.