A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt nyomozott két szolnoki lakos ellen. A fiatalok seprűnyéllel és ököllel bántalmaztak egy tiszaföldvári testvérpárt, akiktől elvették a náluk lévő értékeiket.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség eredményesen emelt vádat egy most 42 éves férfival szemben, aki 2013-ban, Budapest II. kerületében megtámadott és megerőszakolt egy hazafelé sétáló, 17 éves lányt. A bíróság a vádlottat 5 év és 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, az ügyészség azonban súlyosításért fellebbezett.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt három fiatalkorú ellen. A fiatalokat az idős asszony elküldte a háza udvaráról és bezárkózott, ők viszont maradtak. A 13 éves fiú az ajtót berúgva bement a házba, seprűnyéllel véresre verte az asszonyt, majd gyógyszert, telefont és elemlámpát hozott el.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. A. 30 éves, nagydobosi lakos ellen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és kifosztás bűntette miatt. Az elkövető kerékpárral követte a szintén kerékpározó sértettet, de megharagudott rá, ököllel fejbe vágta, az eszméletét vesztett férfi lakásából értéktárgyakat vitt el.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyetértve a Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta az első fokon kiszabott, 10 év fegyházbüntetést annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki kiskorú rokona sérelmére szexuális erőszakot követett el.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki 2020 májusában, egy Budapest XIII. kerületi, romos épületben, a mellette alvó nőre és férfira - a nő miatt kialakult viszályuk miatt - rárúgott egy fémdobozt, amiben benzin égett. A sértett férfi olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette, a nőt azonban még időben kimenekítették.
A Kalocsai Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt két hajléktalan férfival szemben, akik a saját házában támadtak rá az idős férfira, többször megütöttek azért, hogy pénzét megszerezzék.
Rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 57 éves helyi nővel szemben. A gyanúsított az elmúlt napokban - célzottan - idős embereket keresett fel, akikhez különféle ürüggyel behatolt, majd csalárd módon megszerezte az értékeiket.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki a vita hevében egy konyhakéssel mellkason szúrta élettársát.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy párral szemben, akik mintegy két hónapig különböző budapesti lakásokban prostitúciós munkára kényszerítettek egy kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőt, akit a férfi rendszeresen bántalmazott is. A vádlottak jelenleg nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyelet alatt állnak.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a kiszabott 7 év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta azzal a férfival szemben, aki miután megölte édesapját, feldarabolta és a testrészeit kénsavba dobta. A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt azonban tagadta, hogy a holttestet feldarabolta.
A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt emelt vádat három, többszörösen büntetett előéletű férfival szemben. Az elkövetők kifosztottak egy ittas férfit Kaposváron, majd a legfiatalabb vádlott az így megszerzett értékeket erőszakkal vette el a társától.
A rendőrök elfogták egy fiatalokból álló banda nyolc tagját, akik az év végén, Szeged belvárosában több embert is megtámadtak. A csoportból két főt őrizetbe vettek.
A büntetés lényeges súlyosítását indítványozta a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség azzal a nővel szemben, akit a Nyíregyházi Törvényszék tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.