„Akik mögül Igor Korolék kihátráltak, azok előbb-utóbb, de inkább előbb, mind meghaltak. Kivégezték Muskovicsot, aztán Prisztást és végül Seres Zoltánt is” - magyarázta a Privatkopo.hu-nak az 1990-es évek leszámolásos merényleteire rálátással bíró egykori BRFK-s nyomozó. „Az akkoriban begyűjtött információk arra utaltak, hogy orosz ajkú bűnözők állhattak az említett kivégzések hátterében” - tette hozzá.
„Megfenyegette és a bevételt követelte az eladótól egy fiatal fiú Eleken, egy dohányboltban” - fogalmaz szó szerint a rendőrségi közlemény. Az egyenruhások egy órán belül elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Megtévesztő módon - mintha nem magyar billentyűzetű eszközön gépelték volna - készítették azt a levelet, amelyet a Teréz körúti robbantás végrehajtása miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt Papp László Gergely édesapjának laptopján találtak a nyomozók. A levél és annak a Belügyminisztérium elektronikus címére elküldött részlete a Privatkopo.hu birtokába került.
Társtettesként elkövetett rablásért és lopásért 16 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság pénteken az elsőrendű vádlottat, míg társa a másodrendű vádlott 13 év fegyházbüntetést kapott. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
A hozzátartozója sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetésével vádol a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy volt rendvédelmi dolgozót.
A Gödöllői Rendőrkapitányságon indult eljárás fegyveresen elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 36 éves bagi férfi ellen - tájékoztatott a rendőrség.
Még a bűncselekmény elkövetésének napján elfogták az emberölés kísérlete elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
Nyolc évig alkotott egy párt egy fiatal hölgy és a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett primadonnája. A viharos kapcsolatról Krencsey Hella néven könyvet író Kamarás Nóra (30) állítása szerint hat éven keresztül rendszeresen bántalmazta őt a művésznő, Kalocsai Zsuzsa (56). A szerelemből mára csupán büntetőeljárások maradtak.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt két fiatal nővel szemben, akik áprilisban, Tiszatarjánban, a jogszerű rendőri intézkedést úgy próbálták megakadályozni, hogy egy rendőrt bántalmaztak - közölte a vádhatóság.
A 22 éves B. Dániel és a 18 éves E. Márk egy tatabányai lépcsőház előtt támadt rá a sértettre, akit bántalmaztak és elvették tőle a mobiltelefonját és a cigarettáját. A sértettnek sikerült befutnia a lépcsőházba és értesítenie a rendőrséget. A két férfit a rendőrség elfogta, őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.
Bántalmazta, majd magára hagyta áldozatát Ózd-Susa település határában az a fiatalember, akit a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak. A nyomozóhatóság indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. szeptember 1-jén, este arról, hogy Debrecenben, a Kaktusz utcában egy ismeretlen férfi ellopta a testvére táskáját, amelyben készpénz, mobiltelefon és személyes iratok voltak - tájékoztatott a nyomozóhatóság.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség egy 65 éves férfival szemben, aki tavaly ősszel, egyetlen ütéssel, kis híján meggyilkolt egy véletlenül arra járó, másik férfit egy kisalföldi városban.
A kiskorú fiú egy felnőttkorú nővel (mindketten cigány származásúak) követte el az alább ismertetett bűncselekményt. A fiú pénzváltás ürügyével szólította meg a sértettet, majd amikor a nő elővette a pénztárcáját, kikapta az abban lévő készpénzt, társa pedig bántalmazni kezdte a pénzét visszaszerezni próbáló nőt.