A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. Az elkövetők egy horgászverseny végén a horgásztó üzemeltetőjével és sógorával - ittas állapotban - vitába keveredtek, mindkettőjüket bántalmazták, a horgásztó tulajdonosát többször késsel megszúrták.
A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik vonaton fosztottak, illetve raboltak ki embereket. A vádirat szerint az elkövetők rendszeresen kéregetésből szereztek pénzt a Budapest-Lajosmizse között közlekedő vonatokon.
Hétfőn, reggel, Orosházán, a Kishangya ABC pénztáránál egy 82 éves idős hölgy 20 ezer forintos bankjeggyel fizetett, több mint 10 ezer forintot kapott vissza. Mögötte a sorban ott állt egy 17 éves lány, a későbbi támadója, aki kileste, követte a nénit.
A Fővárosi Főügyészség minősített emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy 29 éves férfival szemben, aki tavaly októberben, az utcán késelte meg volt élettársát, a nő 9 éves gyermeke szeme láttára. A gátlástalan támadót a gyermek helyszínen lévő édesapja - egy másik szemtanú segítségével - tudta csak megfékezni.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelyben egy férfi bosszúból meg akarta fojtani a feleségét. Az elvetemült férjet 9 év fegyházbüntetésre ítélték, feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki ittasan, féltékenységből eredő vita során élettársát konyhakéssel kétszer hátba szúrta.
A Nógrád és a Heves vármegyei rendőrök elfogták azt a 32 éves férfit, aki súlyosan bántalmazott egy Jobbágyiban élő idős nőt és más súlyos bűncselekményeket is elkövetett. A nyomozók előterjesztés tettek az ügyészségen az elkövető letartóztatásának indítványozására.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a féltestvérét éveken keresztül szexuálisan molesztáló férfi büntetésének a súlyosítását. A hernyóval szemben 9 év fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla.
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített rablás bűntette és más bűncselekmények miatt. Az elkövető egy hazafelé tartó, frissen műtött időskorú férfit cigarettakéréssel leszólított, majd ököllel megütötte, és elvette a táskáját.
A Debreceni Járási Ügyészség súlyosabban minősülő testi sértés bűntettének kísérletével vádolja azt a férfit, aki az utcán ütötte meg idős, beteg ismerősét.
A hajdú-bihari rendőröknek olyan információ jutott a tudomására, hogy két fiatalkorú lányt prostitúcióra kényszerítenek Debrecenben. A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek és részletes adatgyűjtést végeztek, továbbá számos tanút is meghallgattak. A kapott információ beigazolódni látszott: egy 20 éves férfi, valamint két 19 éves társa került a látókörükbe.
A Kaposvári Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a vén hülyével szemben, aki a nőismerőse kiszolgáltatott állapotát kihasználva követett el a sérelmére súlyos nemi erkölcs elleni bűncselekményt. Az elkövető letartóztatásban van.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki baltával végzett lakótársával amiatt, mert megitta előle a bort.
A Monori Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kiskorú személyekkel ismerkedett az interneten és egyikükkel szexuális cselekményt is végzett. A nyomozás során a férfitól több száz szexuális tartalmú, köztük gyermekpornográfnak minősülő felvételt foglaltak le.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás, zsarolás és különleges személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben. A férfi - miután előzetes tervük részeként videóra vette női bűntársa alkalmi szexuális együttlétét - úgy tett, mintha megcsalt férjként rajtakapta volna az asszonyt, és egy gáz-riasztó pisztollyal kirabolta a sértettet.