A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést egy 33 éves magyarcsanádi férfival szemben.
Telefonon érkezett bejelentés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Hosszúhetényben egy helybeli férfi 2016. március 16-án, kora délután családtagjaitól pénzt követelt.
Ma reggel, 9 óra körüli időben egy férfi kezdett lövöldözni a Kiskunhalasi Városi Ügyészség épületében. A kalasnyikovval érkező B. János Téglás Péter vezető ügyészt akarta megölni. Az irodájába nem jutott fel, mert biztonságiaknak sikerült megfékezniük, de közben sikerült 4-5 lövést leadnia. Egy szolgálatban lévő rendőr bilincselte meg végül a támadót, aki - úgy tudni - elájult, így mentő is érkezett a helyszínre.
Megerőszakolt egy kiskorú gyermeket múlt szombaton, Budapesten egy ismeretlen férfi. Készült róla fantomkép is. Ha bármit tud az elkövetőről, hívja a rendőrséget!
A rendőrök néhány órán belül elfogták annak a társaságnak a két tagját, akik edelényi lakásában bántalmaztak és raboltak ki egy idős férfit.
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást C. M. Barbara 20 éves, C. Alexandra 19 éves jobbágyi, továbbá O. Erik 19 éves salgótarjáni lakos és fiatalkorú társuk ellen.
A sértett az elsődleges orvosi szakvélemény alapján súlyosan megsérült. A gyanúsított kihallgatásakor beismerte tettét.
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy férfit, aki bántalmazott és megerőszakolt egy 82 éves asszonyt, Miskolcon - közölte a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese.
Szívszorító búcsúlevélben köszönt el a világtól, az élettől P. Bernadett, mielőtt végzett kisfiával, Miklóssal és saját magával. A nő írásában mindenkit felsorolt, akiknek nem tudott megfelelni életében. A hölgy a gyilkosság napján jogosulatlanul vette fel szolgálati fegyverét.
A rendőrök menekülés közben fogták el a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 45 éves helyi lakost és két 13 éves társát.
Jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy nyárlőrinci férfit, aki egy prostituáltat brutálisan meggyilkolt, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített.
Rövid időn belül, a bűncselekmény helyszíne közelében elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megtámadott, megrúgott és kirabolt egy nőt, Szekszárdon.
A rendőrök egy 54 éves nő holttestét találták meg egy debreceni családi házban.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a nővel szemben, aki a gyanú szerint többször is megszúrta élettársát, Mikepércsen, majd felgyújtotta a sértett házát, a férfi csak a szerencséjének köszönhette, hogy életben maradt.
A település körzeti megbízott rendőrének 2016. január 20-án a délelőtti órákban jelezték egy egercsehi oktatási intézményből, hogy egy ott tanuló diák az előző napon bántalmazott egy tanárnőt.