A váci zsaruk előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a 19 éves fiatalt, aki a gyanú szerint erőszakkal vette el egy fiú pénzét Vácon.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt az 53 éves pápai nőt, aki vitájuk közepette ittasan egy késsel sebesítette meg férfi ismerősét.
A Kiskőrösi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki saját édesanyját azért rabolta ki, mert az asszony nem adott neki pénzt arra hivatkozással, hogy azt alkoholra költené.
A Pest megyei nyomozók indítványozták a letartóztatását az 54 éves férfinek, aki a gyanú szerint egy bottal verte meg korábbi haragosát.
A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 45 éves férfival szemben, aki megölte idős szomszédját azért, hogy felkutassa és megszerezze az otthonában tartott készpénzt.
2019 januárjában egy legyengült, súlyos, életveszélyes állapotban lévő nő került kórházba Zalaegerszegen, testén több, bántalmazásból származó külsérelmi nyomot találtak. Büntetőeljárás keretében vizsgálták a zalai rendőrök a történteket, így jutottak el egy pakodi, hétfős családhoz. Ezt követően a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya indított eljárást emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt a család tagjaival szemben.
A Főváros Főügyészség indítványozta, hogy további három hónappal hosszabbítsák meg az utóbbi évek legdurvább kórházi bűncselekményének gyanúsítottját. A 37 éves kínai férfi még március 13-án „kattant be” egy budapesti kórházban.
A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást. A megalapozott gyanú szerint a férfi bántalmazta és pénzt követelt a neki hajlékot nyújtó tiszasülyi sértettől. A bűnügyi hatóság vádemelést javasol az ügyben.
A rabló bement abba boltba ásványvizet vásárolni, ahová percekkel azelőtt bemenekült a támadás sértettje. A rendőrök azonosították, majd elfogták a támadót. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást egy 22 éves férfi ellen.
A Bajai Rendőrkapitányság csoportos rablás miatt indított nyomozást 2020. október 23-án. A nyomozás elrendelését egy hajnalban érkezett bejelentés indokolta, ugyanis Baján egy fiatalokból álló, háromfős társaság megtámadott egy 54 éves férfit.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a büntetés súlyosítását indítványozza abban az ügyben, amelyben a vádlott három hét házasság után megölte a feleségét.
Életveszélyesen bántalmaztak egy 16 éves fiatalembert szombaton, éjjel, Sárkeresztúron, a feltételezett elkövetőket vasárnap elfogták a rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
A megalapozott gyanú szerint, a fiú egy éjszaka leforgása alatt két rablást és egy lopást hajtott végre Jászárokszálláson. A nyomozók a 15 éves gyanúsított őrizetbe vételéről határoztak, és a későbbiekben előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására - írja a Pestiriport.hu.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást S. M. 50 éves kisvárdai lakos ellen.