A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.
Egy óvónőt és élettársát azzal gyanúsítanak a rendőrök, hogy abuzálták a nő gyermekkorú unokahúgát, a férfi saját gyermekükkel is folytatott szexuális cselekményeket, emellett a nő a rábízott óvodásokról is készített gyermekpornográf felvételeket.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő ügyben az ügyészség indítványozta annak a 40 éves nőnek a letartóztatását, aki gyújtogatással egy családot akart megölni.
A kaposvári nyomozók súlyos testi sértés, kifosztás és segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak eljárást.
A Veszprém Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette és rágalmazás vétsége miatt emelt vádat egy 49 éves férfival szemben, aki 2020 februárjában, az egyik internetes híroldalon, kommentelés formájában tette közzé annak a fiúnak a megölésére vonatkozó terveit, akinek húga a férfi fiának terhére rótt bűncselekményben vesztette életét.
A Fejér Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki egy Fejér megyei településen, 2019. május 2-án, farúddal az élettársát ütlegelte, amelynek következtében a sértett maradandó fogyatékosságot eredményező életveszélyes sérülést szenvedett.
Letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki azzal fenyegette a rendőröket, hogy ha nem csökkentik egy Budapest XIII. kerületi áruház vásárlóinak számát, robbantással éri el célját - közölte a Fővárosi Főügyészség. A végzés nem jogerős.
A helyi rendőrök órákon belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható társaságot.
A Pest megyei településről érkezett bejelentés 2020. április 24-én, 1 óra 30 perc körül; a telefonáló közölte, baltával végzett két ismerősével.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves fiúval szemben.
A Tolna Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfi ellen.
Vádat emelt az Egri Járási Ügyészség egy 18 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron sorozatban rabolt ki védtelen gyermekeket Heves városában. A vádhatóság a jelenleg letartóztatásban lévő elkövetővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki élettársát és közös, egyéves gyermeküket is bántalmazta.
2019. július 24-én egy holttestet találtak Dávodon. Az eset kapcsán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága büntetőeljárást indított.
A rendőrség ügyeletére 2020. április 13-án, délután perckor tettek bejelentést, miszerint egy fiút Nógrádszakál belterületén kiraboltak. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves, 17 éves, 16 éves és 15 éves nógrádszakáli lakosokat elfogták.