Meg akarta ölni volt barátnőjét még december végén egy 18 éves attalai fiatalember, aki ellen emberölés előkészületének gyanújával indult eljárás - közölte a rendőrség, szerdán.
Halálosan bántalmaztak egy helyi lakost Bicskén január elsején, ezért a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen - közölte a megyei főkapitányság.
A környékbeliek szerint elvihette a szülei megtakarítását, vagy más ügyletekből juthatott pénzhez az a 34 éves kaposvári férfi, aki karácsony előtt meggyilkolta édesanyját, azóta pedig szökésben van.
Elfogták a sárbogárdi rendőrök azt a 14 éves sárbogárdi fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2012. december 29-én, délután, Sárbogárdon, a Katona utca és Honvéd utca kereszteződésében megállított egy fiút, majd megragadta a nála lévő mobiltelefont, és megfenyegette, hogy eltöri a kezét, ha nem adja oda neki.
Emberölés bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán egy 48 éves velencei férfivel szemben, aki 2012. december 30-ára virradó éjszaka egy késsel rátámadt volt élettársára, valamint annak édesanyjára. A támadás során az idős asszony életét vesztette, míg a fiatal nő könnyen sérült.
Közeli ismerőse ölte meg a rendőrség gyanúja szerint azt a 38 éves, gyermekeit egyedül nevelő nőt december 22-én, Budapesten, a XVII. kerületi Csongrád utcában, akinek holttestére az utcán találtak rá - közölte Sulányi Vilmos, a BRFK életvédelmi alosztályvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Zimre Dávid ellen, aki karácsony előtt meggyilkolta édesanyját Kaposváron.
Egy szuronnyal megsebesítette volt élettársát egy férfi a Somogy megyei Görgetegen. A férfit a rendőrök őrizetbe vették.
A TEK közreműködésével fogták el azt a két köröstarcsai férfit, akik egy helyi családra támadtak pénteken este és elvitték a laptopjukat.
Több mint száz bűncselekménnyel, közöttük nemi erőszakkal gyanúsít a rendőrség négy berhidai lakost - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megölte az öccsét egy férfi csütörtökön a fővárosi, XIV. kerületi lakásukban, majd feladta magát a rendőrségen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
Egy 15 és egy 16 éves támadó rabolt ki egy hasonló korú fiút Kenderesen. A két rablót a rendőrök rövid időn belül elfogták.