Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, akit vasárnap késelt meg többször saját fia egy vita hevében, a főváros X. kerületében.
Akár öt évre is ítélhetik azt a három férfit, akik Jászkisért átfésülve üldöztek egy tizennyolc éves fiatalt, hogy megtorolják egy korábbi sérelmüket.
Szerdán megütöttek egy rendőrt Újkígyóson, majd másnap kiderült: aki miatt kirobbant az utcai tumultus, a gyanú szerint modernkori rabszolga-, azaz csicskatartó.
Ittas állapotban erőszakoskodott feleségével egy férfi, akiben a visszautasítás miatt támadt fel az agresszivitás. Ilonát a fürdőszobában kapta el, fejét a vécécsészébe nyomta, és a tiltakozás ellenére magáévá tette.
Két, kábult állapotban lévő fiatal ment le edzeni egy hatvani testépítő terembe, az ott tartózkodó pultost leütötték.
Jogerősen elítélte a bíróság azt a kőszegi férfit, aki másél éve úgy megvert egy nőt, hogy az meghalt. H. Zsolt négy év és nyolc hónap börtönbüntetést kapott.
A rendőrség lezárta pénteken azt a nyomozást, amit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indítottak, tavaly januárban, amikor két társaság verekedett össze, a Borsod megyei Hangácson, és két férfit halálra vertek. A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészségnek.
Rátámadt az intézkedő rendőrökre az a kompánia, melynek tagjait minap ítélte el a zalaegerszegi bíróság. Az első összecsapásra még 2009 július utolsó napján került sor, amikor kora este a neszelei családhoz - lopás miatt keresett személyekért - ment ki három rendőr.
Fegyverrel fenyegette meg a farsangozó gyerekeket egy férfi Tiszapalkonyán, később pedig rátámadt az intézkedő rendőrökre.
Két fegyveres támadó rabolt ki egy kaszinót kedden, hajnalban, Pécsett.
Mindössze kétszáz forintot zsákmányolt az a három, tizenéves gyerek, akik egy fiatalembert támadtak meg egy terézvárosi bevásárlóközpontnál. A három támadót elfogták, a legidősebbet - egy 16 éves fiút - őrizetbe vették.
A csaknem tragédiába torkolló eset Kunszentmiklóson, a Kálvin téri diszkóban történt 2010. április 4-én. Itt mulatott barátaival a 32 éves szabadszállási férfi, illetve a négy, 22 és 28 év közötti tassi illető is. Hajnali négy óra körül szabadultak el az indulatok: egymásnak esett a két csoport.