Rátámadt a mentősökre a fővárosban vasárnap egy részeg férfi, akit detoxikálóba akartak szállítani, a mentőautó sofőrje nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.
Három fiatal rabolt ki egy 21 éves férfit a Salgótarjánból Hatvanba tartó vonaton szombat éjjel - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, vasárnap.
Vádemelési javaslattal zárta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség azt a nyomozást, amit még 2001-ben indított egy mezőladányban történ gyilkossági ügyben. A gyanúsítottat, egy ukrán férfit 2012 májusában, európai elfogatóparancs alapján fogták el, az ukrán-orosz határon.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Nagykállói Rendőrőrse csoportos rablás bűntett elkövetése miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen, akik 2012. december 10-én, éjszaka betörtek egy geszterédi házba, ahol az ott egyedül élő 86 éves asszonyt bántalmazták, pénze, értékei átadását követelték.
Egy 91 éves jászfényszarui asszony házába hatolt be egy férfi hétfőn és ötvenezer forintot követelt az asszonytól.
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak az életfogytig tartó fegyházbüntetését, aki kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot, 2010 novemberében, a Zala megyei Karmacson.
Nagykanizsa - Panasszal élt a hétfői tárgyaláson a bíró személye ellen az a két cigány, akiket azzal vádolnak, hogy kiraboltak egy értelmileg sérült fiatalt.
Szíven szúrta vasárnap este egy péceli vegyesbolt tulajdonosát egy nő. Az 58 éves férfi a helyszínen meghalt, a gyilkosság okai egyelőre nem ismertek.
A nyugdíjas asszonyra két nappal ezelőtt támadtak rá tárnoki házában. Az éjszaka leple alatt hatoltak be az álarcos bűnözők az idős hölgy ingatlanába. Miután megtalálták értékeit és megtakarított pénzét magukhoz vették, megkötözve magára hagyták Gizi nénit.
A 24 éves férfi végezni akart magával, előtte azonban egy idegent szúrt halálra. Tette ezt azért, hogy kitapasztalja, késsel hogyan lehet ölni.
Súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság M. László és M. István tolnai lakosok ellen, tájékoztatta lapunkat a rendőrség.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért nem jogerősen tizennyolc év fegyházbüntetésre és a közügyektől történő tíz év eltiltásra ítélte szerdán, a Budapest Környéki Törvényszék azt a volt szigetszentmiklósi rendőrt, aki idén nyáron több tucat késszúrással megölte volt barátnőjét.
Zsarolta és bántalmazta két társát egy elsős középiskolás a tanév elejétől kezdődően folyamatosan Ózd egyik iskolájában, a fiút őrizetbe vették - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, szerdán.
November 29-én, az esti órákban, Mezőtúron ismeretlen személyek egy családi házba bejutottak, kutatást végeztek a műhelyben, majd betörtek a lakóépületébe. A zajokra felébredő idős ember szembetalálta magát több idegen férfival, akik bántalmazták őt, ennek következtében elveszítette az eszméletét.