Fegyveres férfi rabolt ki egy patikát a főváros IX. kerületében, a Boráros téren, május 24-én. A rablás során személyi sérülés nem történt.
A rendőrségi helyszínelés adatai szerint emberölés történt egy csepeli házban, ahol délután talált rá egy idős férfi holttestére egyik rokona.
Pénteken a vádirat ismertetésével kezdődött meg a feleségét, Fodor Krisztina kétszeres magyar golfbajnoknőt meggyilkoló Gyulai Gusztáv büntetőpere az első fokon eljáró Fővárosi Bíróságon.
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki kedd este részegen egy csákánnyal, majd egy bicskával támadt arra a mezőtúri idős asszonyra, akinél lakott.
Tíz ember verekedett össze egy halmajugrai italbolt előtt pénteken délután, ketten megsérültek. A rendőrség szerint két társaság „eszközökkel” támadt egymásra, az M1 híradója úgy tudja, hogy egy szamurájkard is előkerült.
Három emberre egyenként 10-14 év fegyházat, három másik vádlottra pedig 5-11 év börtönbüntetést szabott ki pénteken jogerősen a Debreceni Ítélőtábla. A vádlottak 2008-ban a Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen sorozatos családi vitáiknak vetettek véget a családfő meggyilkolásával.
Júniusban születhet ítélet a Fővárosi Ítélőtáblán Tasnádi Péter és 12 társa ügyében, akiket emberölés előkészületének bűntettével és más bűncselekményekkel vádolnak.
A tanórán verte meg öccse osztálytársát egy fiatalkorú lány Békéscsabán. A lányt és édesanyját a rendőrség őrizetbe vette - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Kilenc év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték első fokon azt a tiszasasi férfit, aki évekig verte és szexuálisan molesztálta gyermekeit.
Öngyilkosságot követett el az a 30 éves férfi, aki a gyanú szerint meggyilkolta volt feleségét a Fejér megyei Csókakőn. A gyanúsított a fogdában akasztotta fel magát, majd a kórházban vesztette életét.
Tizennégy év börtönbüntetésre ítélte első fokon a Csongrád Megyei Bíróság pénteken azt a férfit, aki meggyilkolt és megerőszakolt egy idős asszonyt.
Rablással, zsarolással és csalással is gyanúsítják annak a tizenkét fős, balatonfüredi bandának a tagjait, akiket néhány nappal ezelőtt kaptak el a rendőrök. Két gyerekkorú és két fiatalkorú is van köztük.