A Pécsi Ítélőtábla a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyetértve súlyosította az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést azon vádlott büntetőügyében, aki apját késsel megsebesítette.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 40 éves férfival szemben, aki 2020 őszén a költöztetésében kérte az egyik munkatársa segítségét, azonban annak során összevesztek. Másnap a vádlott egy késsel ment a férfi lakására, ahol rátámadt. Azt néhány hónappal megelőzően pedig az egyik szomszédjával vitatkozott össze, akinek a bejárati ajtajába szúrt bele többször egy kést.
A Budapesti IX. kerületi Ügyészség 2022 februárjában emelt vádat egy - erőszakos magatartásai miatt már többször elítélt - 35 éves férfivel szemben közösség tagja ellen, felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette miatt. Első fokon 5 év börtönbüntetésre ítélték. A vádhatóság súlyosításért fellebbezett.
A Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amiben öt fiatalkorút többek között több rendbeli fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntettével vádolt az ügyészség. Három elkövetőre letöltendő, kettőre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a büntetése súlyosítását indítványozta annak a 27 éves férfinak, akit a Nyíregyházi Törvényszék emberölés bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 10 év börtönbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, valamint 2 év járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélt.
Egy tarnazsadányi lakos ellen indult eljárás emberkereskedelem bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, aki 2022. novembertől kezdődően élettársát prostitúcióra kényszerítette. A Heves vármegyei nyomozók őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 24 éves férfit.
A nyomozó ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki kövekkel dobálta a vele szemben intézkedő rendőröket, és betörte a rendőrautó szélvédőjét.
A tolnai járőrök fogták el azt a jelenleg Tolnán lakó faddi férfit, akit a tulajdonos megzavart, miközben értékek után kutatott a lakásában. A tetten ért tolvaj elvette a hazaérkező nőtől a telefonját, készpénzét és megöléssel fenyegette, amennyiben elszökik, vagy segítségért kiabál.
Félbeszakadt a hétvégén a Toponár-Kadarkút megyei I. osztályú futball mérkőzés Somogyban, mert a szurkolók a pályára rohanva rátámadtak a vendégcsapat játékosaira.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki több mint tíz éven át bántalmazta párját, majd kapcsolatuk megszakadása után fegyvert is fogott rá.
Eszméletlenre verte a rászóló gyalogost egy elektromos rollerrel közlekedő férfi Budapest belvárosában. A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a 22 éves fiatalembert. A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet indokolásának kiegészítését, és a védelmi fellebbezések elutasítását indítványozta abban az ügyben, ahol a testvérek - rendszeresen - szexuális cselekményeket végeztek egyikük lányával.
Egy 26 éves karcagi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. április 27-ről április 28-ra virradó éjszaka, a lakóházában órákon keresztül bántalmazott egy 17 éves helybeli lányt. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított azt tervezte, hogy a kiskorú sértettet külföldre viszi, ott a felügyelete mellett prostitúciós tevékenység végzésére rábírja, majd megélhetését ebből fedezi.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt annak a bűnszervezetnek a tagjaival szemben, amely egy több rétegű titkosított hálózaton keresztül gyermekpornográf tartalmak megosztására létrehozott fórumot működtetett. A felhasználók gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos, súlyosan szeméremsértő felvételeket osztottak meg egymás között. Az ügy hat vádlottja közül az ügyészség többeket szexuális erőszakkal is vádol.
Vádat emelt a a Miskolci Járási Ügyészség két 15 éves fiatalkorú ellen szexuális erőszak bűntette miatt. A fiatalok tavaly májusban, egy villamoson szólították le a szintén 15 éves lányt, akit rávettek, hogy szálljon le velük. Ezután elkísérték egy patakparti elhagyatott területre, ahol az egyikük „komoly szándék nélkül” arra kérte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik.