A gyomaendrődi férfi a gyermek 10 éves korában kezdte a zaklatást, egy idő után cigarettával vásárolta meg a hallgatását. A napokban a Gyulai Törvényszék helybenhagyta az első fokú ítéletet.
A rendőrség két ceglédi férfit gyanúsít azzal, hogy tavaly szeptemberben kirabolt egy idős nőt, a támadók bántalmazták is a sértettet, aki néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Negyedóra alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét, Hódmezővásárhelyen - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, vasárnap.
Templomból, bevásárlásból hazafelé tartó idős asszonyokat támadott meg az a három cigánybűnöző - egyikük még fiatalkorú -, akik ellen most emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség. Áldozataik 70 és 80 év feletti idős asszonyok, akik koruknál, egészségi állapotuknál fogva nem tudtak védekezni.
Három férfit fogtak el a rendőrök kedden, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy tavaly decemberben bántalmaztak és kiraboltak egy idős asszonyt.
Körömvágó ollóval fenyegetőzve rabolt ki egy útonálló egy férfit a IX. kerületben. A támadót elfogták, több személyi igazolványt is találtak nála a készenléti rendőrök.
Harisnyás rablók törtek rá saját otthonában egy szentesi férfira. Az utazó bűnözőket Szolnokon fogták el a rendőrök. A 34 éves F. Istvánt, a 19 éves R. Györgyöt, a 22 éves K. N. Rózát és a 27 éves H. Miklóst őrizetbe vették. A nyomozás eddigi adatai alapján a Tisza-parti városban elfogott három férfi támadta meg a sértettet a lakásában, míg a nő az autónál várakozott és figyelt.
Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, fenyegetéssel elkövetett kerítés miatt állítják hamarosan bíróság elé azt a férfit, aki prostitúcióra kényszerítette 13 éves barátnőjét. A Heves Megyei Főügyészség csütörtökön közölte, vádat emeltek az ügyben. Munkában egy „rejtett erőforrás”…
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a tíz emberrel szemben, akik minden ok nélkül támadtak meg és vertek össze két, számukra ismeretlen fiatalt, Tatabányán.
A jelenleg 44 esztendős vádlott élettársával közösen nevelte az asszony korábbi kapcsolatában született két gyermekét, köztük két és fél éves korától a későbbi sértett kislányt, akivel legalább 19 alkalommal közösült. A gyermeknek készpénzt, cigarettát és különböző bútorokat ajánlott fel, és a sértett hétvégi szórakozását is a szextől tette függővé.
Holtan találtak egy udvaron egy férfit a Heves megyei Bekölcén. A nyomok arra utalnak, hogy az áldozatot meggyilkolták.
Hajnalban támadta meg a három férfi az 58 éves asszonyt, amikor kiállt a kocsijával az udvarról. A trió egyik tagja földre lökte, a nyakát szorongatta. A rablók elvitték a sértett táskáját, de közel 1 millió forintot nem vettek észre benne. A tavaly decemberi rablás ügyében most emelt vádat a kiskőrösi ügyészség.
87 éves férfit rabolt ki Miskolcon egy fiatalkorú cigány. Az idős férfi védekezés közben megszúrta támadóját. A járőrök rövid időn belül a helyszín közelében elfogták a bűnözőt.
Egy férfi kést szorított az egyik utas hasához, akit korábban ismert meg, szerencsére jött a busz, amire fel tudott szállni az áldozat. A rendőrök gyorsan elkapták a rablót.
Vallomást tett a rendőrségen a 38 éves B. Béla, akit gyanúsítottként kezel a rendőrség a tisztázatlan körülmények között, súlyos bántalmazás következtében elhunyt tápiószelei kislány ügyében. Úgy tudni: B. Béla a vallomásában elismerte, hogy meggyilkolta élettársa kétéves lányát. A rendőrség ezt az információt nem, pusztán a vallomástétel tényét erősítette meg.