A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat fegyveresen elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt - egyelőre - ismeretlen tettes ellen.
Egy 16 éves nagyfügedi fiút azzal gyanúsítanak a hevesi rendőrök, hogy 2016. április 17. és augusztus 17. között különböző módszerekkel bement több tarnazsadányi lakóházba és egy közintézménybe, ahonnan élelmiszert, lakás-felszerelési szerelvényeket, műszaki cikkeket és egyéb tárgyakat tulajdonított el.
Garázdaság, zaklatás és becsületsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást fejeztek be a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.
Elfogatóparancs van érvényben Sütő Róbert Béla 28 éves csörögi lakos ellen, akit keresnek a Nógrád megyei rendőrök. Társával kirámoltak egy dohányboltot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya fegyveres rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Harminchat személyt kábítószer-birtoklás, nyolcat kábítószer-kereskedelem, hatot garázdaság, további hatot pedig lopás miatt vontak ki a forgalomból a zsaruk.
Feltételezett kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta egy kisvárdai parkolóban 2016. augusztus 9-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály és a Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai.
A Készenléti Rendőrség járőrei 2016. június 10-én, 13 óra 30 perckor Debrecen, Pallagi úton járőröztek, amikor észrevettek egy nőt, aki tiltott helyen jelzett az arra közlekedő autósoknak, hogy anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújtana számukra.
A Ráckevei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást fogolyszökés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. József 32 éves dunavarsányi lakos ellen.
A Terrrorelhárítási Központ műveleti egysége és a Hajdú-Bihar megyei rendőrök egy összehangolt akció során elfogták azt a nyíradonyi férfit, aki Németországban szervezte a magyar lányok prostitúciós tevékenységét. A szexuális szolgáltatásáért cserébe kapott pénzzel a lányoknak rendszeresen el kellett számolniuk a gyanúsítottal, akinek folyamatosan átutalták a bevétel nagyobb részét.
Egy cigányasszony egy szolnoki buszmegállóban erőszakkal elvette áldozata bevásárlószatyrát, majd egy férfi társaságában elmenekült a helyszínről. A szolnoki járőrök még a helyszín közelében elfogták a rablót.
Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán L. József 38 éves monori lakos - és egyelőre ismeretlen társai - ellen.