Két, mezőkövesdi bűnöző pénzt akart „csinálni”, ezért a korábban megbeszéltek szerint egyik éjszaka meglátogatták a mezőkövesdi Zsóry-Camping területén lévő hétvégi házakat.
Számos bűnözőt, köztük gépkocsi feltörőt, ittas vezetőt és betörőt is elfogtak a fővárosi rendőrök az új, úgynevezett „egy járőr-egy gépkocsi” program keretében - számolt be honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Gyalog indult Nemesvidre hétfőn délután Zalakomárból egy férfi, aki látva az általános iskola falának támasztott lezáratlan kerékpárt, úgy döntött, hogy azzal folytatja útját.
Duplázni akartak a miskolci örömlányok, végül mindhármukat elvitte a szolgálaton kívüli rendőr.
Budapest belső kerületeire is kiterjeszti - kísérleti jelleggel - a peremkerületekben már tesztelt sheriff-rendszert a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A kamerás járőrkocsikkal, bemikrofonozott rendőrökkel az V., a VII. és a VIII. kerületben is találkozhatunk ezután.
A dunaújvárosi nyomozóknak sikerült elfogniuk a Kádár-völgyben múlt héten pénteken történt rablás elkövetőit, miután az egyik járőr a személyleírások alapján beazonosította egyiküket, illetve adatgyűjtést követően a nyomozók is eljutottak hozzá, illetve társaihoz. A négy tettes közül három gyermekkorú, míg a negyedik elkövető egy 16 éves lány.
Hétfőn, 21 óra 20 perckor egy 61 éves salgótarjáni férfi tett bejelentést a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére, mely szerint a Salgótarjánban lévő házához tartozó műhelyébe betörtek és onnan horgászbotokat és DVD lejátszókat vittek el.
A tatai Csizmadia céh ezüst serlegének veszett nyoma szombaton a tatai Kuni Domonkos Múzeumból. A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt az ismeretlen férfit gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével, aki pechére belesétált a helyi televízió által rögzített képbe.
Az ORFK eddigi bűnügyi főosztályvezetőjét nevezték ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójává. A kapitányságon a rendészeti feladatok ellátásáért is új vezető felel.
Símaszkos rablót keres a rendőrség. A fiatal férfi zsákmánya csupán néhány ezer forint volt.
Az egyik tételt az USA-ba, a másikat Ausztráliába szánták, a kábítószer-kereső kutya orrát azonban nem tudták becsapni.
Évek óta rejtőzködött az a többszörösen körözött férfi, akit 2012. március 10-én délelőtt egy hajón fogtak el a BRFK munkatársai.
Ismét nagyobb számban próbálkoztak illegálisan átlépni az országhatárt - péntek délelőttől szombat reggelig összesen közel negyven migránst vontak eljárás alá a rendőrök.
A Miskolci Rendőrkapitányság eljárást folytat közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben.
Egy dunaújvárosi céget saját munkavállalói károsították meg. A kft-nél alkalmazásban lévő gépkocsivezetők voltak azok, akik az utóbbi időben rendszeresen lopták a gázolajat. Az általuk vezetett szemétszállító teherautók tankjából, illetve a cégnél lévő kútból 5-10 literenként szívták le műanyagkannákba az üzemanyagot.