A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya kábítószer-kereskedelem miatt folytatott nyomozást két Baranya megyei férfi ellen. A nyomozók az eljárás során bizonyították, hogy a bűntársak Nyugat-Európából beszerzett amfetamint három alkalommal is értékesítettek, 2019 nyarán.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés kísérlet bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 43 éves salgótarjáni, és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt egy 38 éves karancslapujtői lakos ellen.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást öt Borsod megyei férfi ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói - együttműködve a Tatabányai Rendőrkapitányság munkatársaival - 2020. április 20-án, délután, Tatabánya külterületén ellenőriztek egy csomagkézbesítőt. A 36 éves férfinél négy zacskót találtak a rendőrök, amelyekben zöld kábítószergyanús növényi anyagmaradvány volt.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a girincsi férfit, aki meglopott egy ágyában alvó idős asszonyt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 13-án, 12 óra 50 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy Akácfa utcai társasház belső udvarának erkélyén egy férfi zavartan viselkedik, öngyilkossággal fenyegetőzik és a kezében egy csecsemő van.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének munkatársai lezárták az ügy vizsgálatát.
Egy idős asszony holttestét találták meg Galgagután. A gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett - tájékoztatott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, szombaton.
Rémhírterjesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 54 éves férfival, és 15 éves lányával szemben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságán 2020. április 1-jén tett feljelentést egy vietnámi férfi, akinek ellopták a mintegy 8 millió forint értékű autóját. A józsefvárosi nyomozók megkezdték az adatgyűjtést, a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzését, és értesítették a BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztályát is.
Az EMMI minisztere levelének meghamisított verziója terjed a közösségi médiában. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt nyomoz. A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya figyeli a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, eljárást indítanak az elkövetővel szemben.
A tapasztalatok szerint az emberek megértik, hogy saját érdekük a hatósági előírások betartása.
Egy 33 éves fácánkerti férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt indult büntetőeljárás.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki közel 10 kilogramm amfetaminnal az autójában érkezett a lakásához. B. Zsoltot bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.?