A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztály Különleges Ügyek Osztálya fegyveresen elkövetett rablássorozat tetteseit keresi.
Hétfőn Solton, egy családi házban holtan találták az ott lakó 82 éves asszonyt. A szomszédok napok óta nem látták, ezért rendőrt hívtak, akiknek a segítségével az idős asszonyt házának konyhájában, arcán egy párnával találták.
A közelmúltban az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozói és az áramszolgáltató munkatársai közös akciót hajtottak végre. Az „áram-kommandó” eredményeként és a rendőrségi eljárást követően a bíróság több áramtolvajt ítélt elzárásra.
Egy hatéves kisfiú vált kutyatámadás áldozatává vasárnap este hét és negyed nyolc között a Veszprém megyei Noszlopon.
A BRFK életvédelmi nyomozói 24 órán belül beazonosították és elfogták az életveszélyes sérülést okozó tettest.
Többmilliós zsákmányával egy közúti ellenőrzés során került rendőrkézre egy tolvajbanda Jászberényben, még mielőtt a sértett észlelte volna, hogy a házát kifosztották - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Terroristának adta ki magát és robbantással fenyegetőzött egy férfi a fővárosban; robbanóanyagot nem találtak nála, de őrizetbe vették - közölte a rendőrség a honlapján, szombaton.
Garázdaság miatt eljárást indít a rendőrség amiatt, hogy a rendvédelmi dolgozók pénteki, budapesti tüntetésén elégettek egy izraeli zászlót - közölte a Magyar Televízió Híradója.
Cáfolja és rosszindulatú híresztelésnek tartja az Országos Rendőr-főkapitányság azokat az információkat, miszerint kirúgással fenyegették volna meg azon rendőri középvezetőket, akik engedték, hogy beosztottjaik elfogadják a TMRSZ-től kapott ételt. Az ORFK szóvivői irodája szerint a híresztelés alaptalanságát bizonyítja az is, hogy Hatala József országos rendőrfőkapitány levélben mondott köszönetet Szima Juditnak, a TMRSZ főtitkárának.
Feltehetően egy vasúti magasfeszültségű vezetéktől égett meg az a 14 éves fiú, akit életveszélyes állapotban szállítottak egy szolnoki lakásból a budapesti Bethesda Gyermekkórházba. A korábbi feltevést, miszerint a gyermeket felgyújtották, a nyomozás során eddig összegyűlt adatok cáfolják.
Nyíregyházán, Kisvárdán és Budapesten fogták el a napokban egy bűnbanda tagjait, akik Tatabányán 22 régebbi Suzukit törtek fel.