A Csongrád megyei rendőrök kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy szegedi nő és három társa ellen, akik egy 14 éves hódmezővásárhelyi lányt prostitúcióra vettek rá.
Az újpesti nyomozók befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik elvágtak két fém gázcsövet azzal a szándékkal, hogy ellopják, de közben a gáz is ömleni kezdett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendőrségre január 4-én érkezett bejelentés, hogy Budapest VIII. kerületében, a Magdolna utca és a Lujza utca kereszteződésében egy parkoló autóból félmillió forint készpénzt, gyűrűt, valamint két fülbevalót loptak el.
Embercsempészés és közokirat-hamisítás bűntette miatt folytatnak büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A Szegedi Rendőrkapitányságon eljárás indult egy 20 éves férfival szemben, aki több alkalommal lopott a város egyik áruházából, nem is akárhogyan: bevásárlólistával a kezében.
A Készenléti Rendőrség járőrei 2018. december 31-én éjjel Budapest V. kerületében, a Vörösmarty téren felfigyeltek egy magányosan sétáló négyéves kisfiúra, aki nem találta az édesanyját és a nevét sem tudta pontosan megmondani.
A budapesti nyomozók elfogták azt a 20 éves gyömrői férfit, aki az M3-as autópályán elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszélyokozás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 47 éves lepsényi lakos ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitánysága nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen lopás vétség miatt.
A rendőrséget akarják lejáratni, az állományt demoralizálni egy állítólagos rendőr nevében közzétett „levéllel”.
Békéscsabán őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, mert pénzt lopott egy nőtől. Felajánlotta neki, hogy segít vinni a táskáját, majd amikor leültek egy padra és a nő körülbelül fél percig nem figyelt, kivette a táskájából a pénztárcáját. A rendőrök egy nap alatt elfogták az enyveskezűt.
Budapesten, az V. kerületi Kossuth téren, 2018. december 12-én több tüntető megkísérelte felgyújtani az ország karácsonyfáját, arra petárdákat és pirotechnikai eszközöket dobáltak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Győri Rendőrkapitányság lopás vétsége elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.