A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. október 1-jén, hajnalban érkezett bejelentés, miszerint a Budapest XV., Bánkút utcai dohányboltba bement egy ismeretlen férfi és kezében kést tartva megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottat, aki át is adott neki 1 millió forintot.
A Győri Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
2017. szeptember 11-én, a délutáni órákban egy 49 éves férfi több helyi boltba is bement, ahol az egyikben minden előzmény nélkül több doboz sört borított le, majd egy másikban a pult műanyag üvegét nyomta be, végül egy harmadik üzlet kirakatát egy betondarabbal törte be.
Összehangolt rendőri intézkedésekkel, az érintett hatóságok szorosabb együttműködésével, valamint a központi szervek szakmai támogatásával 2017 szeptemberében lezajlott a X. PANGEA nemzetközi akció, amelynek célja a hamis, engedély nélküli gyógyszerek forgalmazásának megelőzése, valamint az ezzel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőinek felkutatása és azonosítása.
A Marcali Rendőrkapitányság 2017. szeptember 20-án indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 43 éves niklai, egy 43 éves hegykői, egy 22 éves agyagosszergényi és egy 20 éves hegykői lakos ellen.
A rendőrség vádemelést javasol egy kétegyházi férfi ellen, akinek a békéscsabai bérelt lakásában kábítószert és az anyag adagolásához, fogyasztásához használt eszközöket találtak a nyomozók.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 13 éves Ramadan Nóra Jázmin megtalálásában.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya örözési eljárást folytat Nagy Tamara, szepetneki lakos eltűnése miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves Manczur Lilla Eszter eltűnése ügyében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 15 éves Torma Katalin eltűnése ügyében.
A Tolnai Rendőrőrs körözési eljárást folytat Kiss Petra eltűnése ügyében. A 12 éves lány 2017. szeptember 4-én, 8 órakor távozott tolnai otthonából, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette, valamint kitartottság bűntette miatt folytat nyomozást Á. Róbert 36 éves és élettársa, B. Mónika 35 éves nyíregyházi lakosok ellen. Mindkét gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság.
Holtan találtak meg egy eltűntként keresett lányt Ózd közelében, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 21 éves montenegrói állampolgár ellen. A férfi 2017. szeptember 1-én, délután jelentkezett belépésre személyautójával Röszke Határátkelőhelyen.