Három autót ellopott, kettőt pedig megrongált egy háromfős csapat Szegeden. T. Zsoltot és Cs. Richárd Gézát már elfogták a rendőrök. Harmadik társuk, Gyuris Roland ellen pedig országos elfogatóparancsot bocsátottak ki.
Tizenötmillió forint feketepiaci értékű kábítószert, valamint drog készítéséhez használt eszközöket foglaltak le a rendőrök Orfűn a napokban - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Sajóban találták meg annak a 18 éves sajóvámosi lánynak a holttestét, aki múlt hétfőn tűnt el.
Vasárnap délelőtt fogták el a baktalórántházi rendőrök azt a két férfit, akik március 15-én, kilenc villanyoszlopról vágtak le légkábeleket, több mint egymillió forint értékben. Az egyik tolvaj a szekrényben próbált elrejtőzni a rendőrök elől.
Járőrautóban ülve melegedtek azok a kisgyermekek, akik 2013. március 14-én szüleikkel együtt balesetet szenvedtek az M7-es autópálya Letenye felé vezető szakaszán Nagykanizsa magasságában, amikor negyvenegy autó ütközött össze.
A Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az ausztriai Burgenland tartomány rendőreivel közösen számoltak fel egy lopott járművek szétszerelésére használt telephelyet a közelmúltban, hat gyanúsítottat elfogtak.
„Bomba fog robbanni” - ilyen bejelentés érkezett 2013. március 4-én, az esti órákban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére. A bejelentő elmondása szerint a robbanás az ajkai MÁV állomáson következik be.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy újszászi férfit, aki a településen több alkalommal is injekcióval kábított el, majd rabolt ki egy helybeli lakost - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy 17 éves fiatalt gyanúsítanak a budapesti Hajógyári-szigetnél vasárnap hajnalban történt életveszélyes bántalmazással - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hétfőn.
A képeken látható elkövetőket keresi a rendőrség. Vasárnap, ebédidőben a Hajógyári-szigetnél csoportosan támadtak áldozatukra, aki életveszélyben van.
A résztvevők is elmesélték saját tapasztalataikat, vagy az ismerőseiktől hallott történeteket a Mentálhigiénés Műhely Nyugdíjas tagozatának rendezvényén arról, hogyan próbáltak bejutni hozzájuk trükkös tolvajok, és esetenként hogyan károsították meg őket.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 16 éves T. János, a 17 éves Cz. Raul, a 18 éves K. Bálint, valamint a 19 éves R. Dávid ellen. Ügyüket most vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyészségnek.