A 17 éves lány 2018. május 4-én debreceni tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.
A ferencvárosi rendőrök a helyszínen elfogták azt a két férfit, akik egy idős nő nyakláncát akarták elrabolni.
A Ceglédi Rendőrkapitányság folytatott eljárást két albertirsai és egy budapesti férfi ellen bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntett, valamint bűnszövetségben elkövetett lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály információi alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozóival és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen kábítószer-kereskedők elfogása érdekében összehangolt akcióra került sor.
Lopni indult vasárnap délután egy 38 éves magyarhertelendi férfi és 43 éves élettársa egy komlói áruházba.
Bács-Kiskun megyében, az államhatár közelében, 2018. június 3-án, délurán a rendőrök két külföldi férfit, kevéssel később további három külföldi személyt és egy magyar állampolgárt tartóztattak fel.
Megtámadott egy, a csoportjától lemaradó nyolcéves kislányt egy „férfi” Budapesten, a Városligetben. A gyermek száját befogta és húzta magával. Szerencsére észrevették, de a támadónak sikerült elmenekülnie. Tegnap körözést adott ki a rendőrség: egy kispesti lakótelepi ház liftjében egy kilencéves kislányra támadtak rá, egy 30 év körüli elkövetőt keresnek.
Még tavaly történt: az M5-ös autópályán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei igazoltatták egy gépjárművet. Az autó megállását követően az utasok és a sofőr kiszálltak és elszaladtak, de a rendőrök elfogták a csoport tagjait.
Egy nő 2018. május 28-án, délután, Debrecenben felszállt egy személyvonatra, és amikor elsétált egy utasfülke előtt, onnan kinyúlt egy férfi és szeméremsértő módon megfogta őt.
Néhány hét alatt szerveződött újra az a bűnözői csoport, amelynek négy tagját május 8-án, 9-én, illetve 11-én fogták el a rendőrök. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai ezúttal további két terjesztőt vontak eljárás alá.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon indult eljárás zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 47 éves és egy 60 éves budapesti férfi, valamint egy 35 éves budapesti nő ellen. Az illetékes bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
A budapesti rendőrök két órán belül elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy az Örs vezér téri üzletközpontban bombát fog robbantani.
Embercsempészt fogtak el a rendőrök Komárom-Esztergom megyében ma, délelőtt.
Összeveszett, majd össze is verekedett két család, Pécsett.
Az erzsébetvárosi nyomozók - a társszervekkel együttműködve - 2018. május 12-én, hajnalban, a VII. kerületi Akácfa utcában működő szórakozóhelyen tartottak akciót, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy ott kábítószert fogyasztanak, illetve terjesztenek.