Vádemelési javaslattal zárult annak a berhidai gyanúsítottnak az ügye, aki zaklatta és kiskorú gyermekük előtt bántalmazta feleségét.
Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya G. István 38 éves verőcei lakos ellen.
Gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság V. Martin 22 éves mosonmagyaróvári lakossal szemben. A nyomozóhatóság a büntetőeljárást a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.
Egymástól független, két akcióban három rablót is elfogtak a rendőrök Miskolcon; egyikük két rablást is beismert, míg a másik kettőt egy útonállásért vették őrizetbe.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki egy masszázsszalon ügyvezetőjeként anyagi ellenszolgáltatásért szexuális tevékenységet nyújtó lányokat foglalkoztatott a szalonban.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a tizenévessel szemben, aki a gyanú szerint legalább tucatnyi bűncselekményt - lopásokat és csalásokat - követett el tavaly tavasszal és nyáron, Kecskeméten.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda állami szerv kényszerítésével elkövetett terrorcselekmény bűntett, valamint tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást - fogva tartása mellett - Ahmed H. 40 éves szír állampolgárságú férfi ellen.
A Kőszegi Rendőrkapitányság Büki Rendőrőrse eljárást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt az alábbi szőke herceggel szemben.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást indított csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy szekszárdi férfi ellen.
Bíróság elé állítás javaslatával zárták le a 20 éves diósjenői férfi ellen az eljárást a rétsági nyomozók.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat J. Arnold 24 éves, valamint Zs. Attila 28 éves budapesti lakosok ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a tizenéves lányt, aki hétfőn iskolába indult tatabányai otthonából, de azóta senki sem látta.
A rendőrségen összesen 354 fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal összefüggő eljárás zárult le tavaly - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataiból.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Lakatos Richárd 21 éves budapesti lakos és két társa ellen.