Másfél évi nyomozás után őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került a boldvai sértett ingatlanába behatoló, az idős asszonyt bántalmazó 35 éves támadó.
Elfogta a rendőrség azt a fiút, aki brutálisan megvert egy 13 éves fiút a főváros XVII. kerületében, a Népkertben - értesült a privatkopo.hu.
Három férfit fogtak el a rendőrök péntek éjjel egy szarvasi húsüzemnél. A tolvajok két éjszaka már jártak a gyárban, és 120 szál vastagkolbászt vittek el. Közülük ketten a húsfeldolgozó cég dolgozói.
Tíz percen belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy idős embert rabolt ki 2013. szeptember 28-án, Szegeden.
Pápai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta azt a nyomozást, amelyet az ellen a mezőlaki nő ellen folytatott, aki idén márciusban több százezer forintot lopott el egy egyedülálló pápai férfitól.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett két férfit, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítanak.
Szeméremsértő férfiról érkezett bejelentés szeptember 21-én a rendőrség ügyeletére Komáromból, amely szerint egy középkorú személy a padon ülve önkielégítést végzett.
A Balatonföldvári Rendőrőrs eljárást indított 2013. január 4-én szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendőrség körözést adott ki egy zalalövői férfi ellen, aki több mint kétszáz ember károsított meg azzal, hogy ausztriai munka ígéretével pénzt kért a közvetítésért.
Bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem miatt indítottak eljárást az ellen a három személy ellen, akik augusztusban három nőt vettek rá házasságkötési ígérettel arra, hogy Ciprusra utazzanak, ahol aztán eladták őket.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja indított büntetőeljárást H. Richárd 22 éves székesfehérvári lakos ellen.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megtámadott és kirabolt egy 78 éves asszonyt a Heves megyei Tarnaörsön. A brutálisan megvert asszonytól pénzt és ékszereket vitt el a támadó, a zsákmányt a nyomozók megtalálták.
A rendőrség segélyhívó számára tett bejelentést 2013. szeptember 17-én, kora délután egy 16 éves halmaji fiatalember, miszerint Abaújkéren megverték és kirabolták.
A Henrik névre hallgató szolgálati kutya azonnal szagot fogott és a gyanúsított házáig vezette a rendőröket.