2011. augusztus 20-án, délután Budapesten, a XI. kerület, Kőérberki útnál egy 33 éves férfi, aki feltűnően zavartan viselkedett, egy zöldségüzletből fizetés nélkül távozott. Ezt követően beszállt az autójába és elhajtott a helyszínről.
A Hajdúnánás Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Egy férfi közel félmillió forint értékű zsákmányt lopott a detki strandról.
Szerda hajnalban érkezett egy bejelentés a rendőrségre, miszerint egy pécsi földszinti lakás erkélyén található bojlert ismeretlen elkövető megkísérelt eltulajdonítani, de az ott lakók meghallották, így az elkövető elfutott a helyszínről.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság korábban már tájékoztatta a sajtót arról, hogy a főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2010. augusztus 25-én emberölés bűntett előkészülete és erőszakos közösülés bűntett kísérlete miatt őrizetbe vett egy akkor 43 éves battonyai lakost.
Elfogta a rendőrség azt a két tizenévest, akik 20 éves társukkal együtt kiraboltak a napokban egy férfit Ózdon. A támadók körülállták, majd késsel fenyegetőzve kényszerítették áldozatukat értékei átadására.
Két sporttáskányi, csaknem 20.000 Ft. értékű energiaitalt és üdítőt lopott négy jó barát hétfő hajnalban Szeged egyik élelmiszerboltja elé kihelyezett hűtőből.
Könnyebb sérülésekkel szállították kórházba azt a két rendőrt, akiket egy csalás miatt körözött férfi sebesített meg késsel, szerda délután, az M1-M7-es kivezető szakaszánál lévő benzinkútnál, amikor elfogták.
Hétfőn, a kora délelőtti órákban, Veszprémben, az egyetemi városrészben egy idős asszonyhoz csengetett be egy férfi, aki magát rendőrnek adta ki. A lakásba bejutva a sértettel kinyittatta az ablakokat, közben a szobában az egyik szekrényből kivette a sértett megtakarított 100.000 Ft készpénzét, majd sietősen távozott. Ismeretlen tettes ellen lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Eljárást indítottak az ellen a fiatalember ellen, aki albérleti lakásában marihuánát termesztett saját fogyasztásra. A rendőrök a szag alapján kezdtek kutatni a VII. kerületi házban, péntek délután.
A Nemzeti Nyomozó Iroda, Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály, Emberkereskedelem Elleni Osztálya 2008 decemberében nyomozást rendelt el emberi test tiltott felhasználása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A csanádpalotai orvosi rendelőt és egy büfét is kifosztó két helybeli férfi a zsákmány eladásából remélt pénzt ügyvédi költségre „gyűjtötte” - tájékoztatta a gyanúsítottak vallomása alapján a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Őrizetbe vettek egy 47 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a VIII. kerületi Népszínház utcában bántalmazott két nőt, és ellopta egyikük fülbevalóját.