A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2012. december 4-én nagyszabású akciót hajtott végre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Alba Akció Alosztály munkatársainak segítségével. Ennek során elfogtak egy 35 éves dunaújvárosi asszonyt, akit kábítószer-terjesztéssel gyanúsítottak meg, továbbá elfogásra került hét kábítószer-fogyasztó fiatal is.
A három férfi kiugrott a kocsiból, tíz percig ütötte-verte a 16 éves kamasz fiút, majd visszaszálltak a kocsiba, és elhajtottak a dorogi buszmegállóból.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárást folytat kétrendbeli lopás, valamint egy rendbeli rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Új igazgatót, s egyben rendőrfőkapitány-helyettest nevezett ki az országos rendőrfőkapitány a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának élére. Új rendőrkapitánya van tegnaptól Székesfehérvárnak, Dunaújvárosnak és Sárbogárdnak is.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a rendőrség a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet balatonedericsi fiókjának kirablása miatt.
Az utóbbi hetekben, illetve az elmúlt napokban több alkalommal történt az ország területén olyan közúti közlekedési baleset, amely során az esti, éjszakai órákban gázoltak halálra az úttesten, az úttest szélén azonos irányban közlekedő gyalogosokat.
Temetőfosztogatás károsultjait keresik a szekszárdi rendőrök.
A Pásztói Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya 2012. november 27-én nyomozást rendelt el közveszély okozás elkövetése miatt, ismeretlen tettes ellen.
A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya idézett kihallgatásra 2012. november 27-én több nyírcsaholyi, valamint túristvándi lakost. A 14 fős társaság tagjai a rendőrkapitányság épülete előtt szóváltásba keveredtek egymással, majd verekedni, dulakodni kezdtek.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 28 éves fiatalembert, aki nagyanyja házában indiai kendert termesztett, majd az abból előállított kábítószert értékesítette - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Megszökött egy rablás miatt elítélt férfi hétfő este a Márianosztrai Fegyház és Börtön egyik külső munkahelyről - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtóirodája kedd reggel az MTI-vel.
Szolgálatba tartó büntetés végrehajtási tiszthelyettesek vasárnap hajnalban észlelték, hogy Eger belvárosában egy szórakozóhely előtti közterületen, a járdán ülő ittas férfi óráját és mobiltelefonját ismeretlenek megpróbálják eltulajdonítani.
Több mint két hete veszett nyoma a 41 éves szerencsi horgásznak. A férfi két társával ment pecázni, de megcsúszott a löszfalon és a folyóba esett Megyaszónál. A férfit hiába keresték, mostanáig nem találtak rá.