A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás három szegedi férfi ellen, akik az elmúlt évben kiterjedt fogyasztói kört építettek ki a városban, amelyben főleg amfetamint tartalmazó kábítószereket értékesítettek.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának nyomozói 2020. november 24-én kutatást tartottak egy 26 éves budapesti férfi lakhelyén, aki a megalapozott gyanú szerint 2020-ban Budapest és Miskolc területén több alkalommal kábítószert értékesített. Az értékesítésben, illetve a drogok továbbadásban közreműködött egy 23 éves és egy 28 éves miskolci lakos is.
Csecsemőt talált egy fiatalember szerdán, Szolnokon, egy bokorban, egy Délibáb úti üzletnél.
A rendezett családi háttérrel rendelkező fiatalok körében sem ritka, hogy az internet kínálta arctalanság mögé bújva olyan közösségi médiás ismeretségekre tesznek szert, amely rossz irányba tereli őket. Így volt ez azokkal a huszonévesekkel is, akik egy chatszobás közösségen belül drogbizniszbe fogtak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Szegedi Osztályának jelzése alapján a járőrök az 55-ös főút 27-es kilométerszelvényében 2020. november 21-én, reggel ellenőriztek egy osztrák honosságú, szír állampolgár által vezetett kisteherautót.
Elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki több cég telephelyére, a vásárcsarnok több üzlethelyiségébe betört, Miskolcon.
A Miskolci Rendőrkapitányság kifosztás bűntett és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 23 éves hernádnémeti férfival szemben.
A szekszárdi nyomozók egy 37 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása bűntett elkövetése miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói olyan bűnügyi információt kaptak, amely szerint egy férfi kábítószert árul a kerületben.
A Paksi Autópálya Alosztály munkatársai egy magyar rendszámú személyautót és annak utasait ellenőrizték.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettessel szemben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett és más bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást, amellyel összefüggésben keresi a 48 éves Paliga-Tihanyi Istvánt és a 48 éves Paliga-Tihanyi Mónikát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányítási Központjába egy bolt alkalmazottja tett bejelentést 2020. november 9-én, 13 óra 19 perckor, hogy egy Margit körúti üzletben egy férfit lopáson értek.
Hat elfogatóparancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit június óta kerestek a zuglói rendőrök, kedden pedig elfogták.