A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát a 29 éves budapesti nővel szemben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 12 éves Eze Favour Ngozi ügyében.
Több ezer kábítószergyanús tablettát, 2,5 kilogramm marihuánát és milliós összeget rejtegetett XVII. kerületi lakásában egy péceli férfi, akit közúti ellenőrzés során szúrtak ki a rendőrök. A nyomozók előterjesztést tettek a drogkereskedő letartóztatásának indítványozására
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Győri Rendőrkapitányság tettlegesen elkövetett becsületsértés vétség megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Évek óta keresi a rendőrség Plank Zoltánt, aki a gyanú szerint társaival kirabolt két kínai állampolgárt, majd rálőtt a sértettek segítségére siető autóra.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást H. Imre és társai ellen.
Megvárták az átadást, majd „beköszöntek” a rendőrök 2020. február 10-én, kora este, a Budapest III. kerületi Keve utcában. Az alkalmilag összeverbuválódott csapattagok javarészt egy közeli településről érkeztek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megvásárolják a következő adag kábítószerüket.
A gyanú szerint a három férfi testvér - egyikük élettársával közösen - többször követett el betöréseket, de loptak kocsiból, elhagyott épületekből és telephelyekről is. Vittek szinte mindent, ami mozdítható volt. Bűnügyi őrizetben, aztán letartóztatásban pihenhetik ki a fáradalmakat.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Kétszáz rendőr szállt meg húsz helyszínt Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A Ceglédi Rendőrkapitányság által koordinált akcióban kábítószer-terjesztők ellen tartottak razziát - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Új pszichoaktív szerekkel való visszaélés gyanújával tizenhét embert állítottak elő, a gyanúsítottak száma jelenleg tizennégy.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy kínai és egy vietnámi állampolgárral szemben.
Nem sokkal hajnali fél 3 óra előtt került ki a rendőrség hivatalos oldalára, hogy egy 12 éves fiút keresnek a rendőrök, miután a gyerek a vásárlás után nem ért haza.
Az elmúlt évben 460 körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak felderítő munkája révén - közölte Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője szombaton, budapesti sajtótájékoztatón.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy angol férfival szemben.