Sütni való kolbászt és szeszesitalt is a szoknyája alá rejtett az az 54 éves cigányasszony, akit - férfi ismerősével együtt - hétfőn, a délutáni órákban fogtak el a rendőrök egy szegedi hipermarketben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az elfogyasztott italtól és nyugtatóktól lopás közben elálmosodott egy tolvaj Szigetváron. Amikor felriadt, a nadrágját és iratait is hátrahagyva menekült el, így könnyen megtalálták.
Garázdaság és rongálás elkövetése miatt indult büntetőeljárás tegnap a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon egy 37 éves férfi ellen, aki az egyik fehérvári kocsmában ittasan tört, zúzott, illetve az ott lévő vendégeket fenyegette.
A napokban két olyan bűnözőt is elfogtak a rendőrök, akik évek óta bujkáltak a hatóságok elől.
Tetten értek egy betörőt a Fejér megyei Szabadbattyánban szombaton hajnalban; a maszkot viselő 41 éves férfit a Petőfi utcai családi ház egyik melléképületében fogták el az ingatlan tulajdonosa által kihívott rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Éles aknavető gránátot tett le egy bicskei lakos a helyi rendőrkapitányság bejárata elé, a 69 éves férfi úgy hitte, ott biztonságban lesz a lövedék; büntetőeljárást indítottak ellene - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A napokban Tiszakeszin egy férfi szalonnát kínált eladásra egy szintén helyi asszony részére, aki gyanút fogott az áru eredetét illetően, s nem vásárolt belőle. A nőnek ugyanis eszébe jutott, hogy földije tart otthon efféle hentesárut, így elment hozzá, hogy megkérdezze nem hiányzik-e valami a spájzból.
Nem indult átfogó rendőrségi akció a gépkocsikban kötelezően tartandó elsősegélydobozok ellenőrzésére - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerdán, egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Két prostituált csalt csapdába Baján egy 58 éves férfit.
Bódultan, az úttest közepén fetrengve találtak autójuk mellett két középkorú nőt a rendőrök Zalaegerszegen. Kórházba szállították őket, még nem tudni, mitől estek kábulatba.
Egy rablási ügye miatt nem régen szabadult férfit gyanúsít a rendőrség a Székesfehérvár felsővárosi részében történt betöréssorozattal. A betörő éjszaka hatolt be a környék családi házaiba, s a rendőrség szerint erőszakosan viselkedhetett volna, ha a tulajdonosok felébrednek.
Enyingen vasvillával, Kulcson egy fejsze nyelével támadt egyik férfi a másikra. Dunaújvárosban egy 16 éves fiúval kapcsolatban érkezett bejelentés a kórházból. A fiú azt mondta este hét körül leütötték. Valamennyi ügy gyanúsítottja ellen megindult az eljárás.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.