A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábor, volt országgyűlési képviselőt, az MSZP nemrégiben lemondott elnökhelyettesét az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő költségvetési csalás bűntettének, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő költségvetési csalás bűntettének, valamint két rendbeli magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanúja miatt.
Gyurcsány Ferenc pénteken bejelenttette: három DK-s társával együtt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor ellen. Az ellenzéki párt elnöke azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.
Az MSZP székházában jártak a Központi Nyomozó Főügyészség emberei Simon Gábor pénzügyeivel kapcsolatban. Aztán megjelentek Simon házánál is. A vádhatóság azután kezdte meg a nyomozást a politikus ellen, hogy a politikus lemondott parlamenti mandátumáról.
Portik Tamás a kilencvenes években az olajbizniszben jelen lévő Energol Rt.-n keresztül tett szert hatalmas vagyonra. Portikot és az Energolt - amelynek egyik igazgatója és alapítója volt -, ha nem is közvetlenül, de ezer szál kötötte a szocialista kormányokhoz, amiről ő maga is beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének.
Minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-i hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról Simon Gábor. Ezt a politikus közölte csütörtökön az MTI-vel. A százmilliók eredetéről nem tett említést…
Távoznia kell a közéletből Simon Gábor szocialista politikusnak, aki nem tüntette fel a vagyonbevallásában, hogy több százezernyi dollárt és eurót tart külföldi számlán. A hvg.hu információi szerint erről egy „összbaloldali válságstáb” döntött. A politikus ismerősei szerint Simon Gábor volt felesége szivárogtathatta ki a megtakarítások adatait.
Kábítószer-birtoklás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Keleti Györgyi könyve nyomán, amelyben egy olyan közismert ellenzéki politikusról ír, aki a prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele mellett kábítószert is fogyasztott.
Jelentem, Magyarországon rend van - közölte Pintér Sándor kedden, a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén. A miniszter úgy fogalmazott: a közrend és a közbiztonság az ország teljes területén szilárd, „ami nemcsak a Belügyminisztérium megállapítása, hanem közvélemény-kutatások is alátámasztják”... Akkor biztosan úgy van!
Gyanúsítottként hallgatta ki Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselőt, Esztergom volt polgármesterét a Központi Nyomozó Főügyészség, hétfőn - tájékoztatott Keresztes Imre főügyész közleményében.
Lakossági fórumot tartott Debrecenben Gyurcsány Ferenc és a DK. A párt elnöke - egyebek mellett - a polgármester-választásról, illetve Kósa Lajos jelenlegi városvezetőről is beszélt. Nem éppen hízelgően…
Tolnai Jánosné Szatmári Katalinnak, az OKTVF volt főigazgatójának már nemcsak a kinevezési feltételeknek való meg nem felelés - azaz a doktori cím és a nyelvvizsga hiánya - miatt kell magyarázkodnia és védekeznie, hanem hamarosan a bíróság előtt is. Az ügyészség ugyanis egy több mint 13,7 milliós hűtlen kezelési üggyel kapcsolatban vádat emelt ellene a napokban.
A jelek szerint akadnak olyan cégek Horváth András - a Nemzeti Nyomozó Iroda által - lefoglalt zöld dossziéjában, amelyek több szállal kötődnek a CBA-hoz. Ugyanezt, mármint Fidesz-közeli cégek felbukkanását - hivatalos formában - Vadai Ágnes országgyűlési képviselő firtatta a belügyminiszternél.
2004-ben az akkor közpénzügyi államtitkárként tevékenykedő Keller László azt akarta megtudni, fizettek-e a vadászatért a politikában, gazdasági életben közismert személyek. A bíróság szerint nem lett volna joga a személyes adatokat is tartalmazó információk megismerésére.
Helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát és jogerősen megrovásban részesítette kedden a Veszprémi Törvényszék Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt zugírászat miatt.
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa szerint a nemzetgazdasági miniszternek egy képviselői kérdésre adott válasza is azt bizonyítja, hogy a kiemelt nagyadózókat nem ellenőrzi az adóhatóság, így nagy értékű áfacsalási ügyek maradnak feltáratlanok.