Másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Siklósnagyfalu polgármesterét, akit - három társával együtt - jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban és sikkasztásban találtak bűnösnek. A férfinak már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, de úgy gondolja, „a falu bízik benne”.
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán, a Fővárosi Ítélőtáblán Mengyi Roland volt kormánypárti képviselőt, aki fideszes körökben „Voldemortként” is ismert.
Az ellenzék - az országos ellenzéki összefogáshoz hasonlóan - Cegléden is egyesíti az erejét az októberi önkormányzati választáson. Ennek érdekében márciusban - Czigle Polgári Érdekvédelmi Egyesület néven - egy függetlennek mondott civil szervezetet hoztak létre, amelyben a Jobbiktól a DK-ig gyakorlatilag az összes ellenzéki párt képviselteti magát. A társadalmi szervezet rövid időn belül már a harmadik elnököt „fogyasztja”, a tömörülésen belül napról napra nő a feszültség.
Hűtlen kezelés miatt 15 ember ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a 2003-2004-es terézvárosi ingatlanügyekben. A vádirat lényege szerint az önkormányzati ingatlanok eladását támogató önkormányzati képviselők megsértették a kötelező versenyeztetésre vonatkozó törvényi, illetve a vételárképzésre vonatkozó önkormányzati rendeleti szabályokat, így reális esélye volt annak, hogy az önkormányzatot vagyoni hátrány éri, de ez - a vádlottak magatartásán kívüli okból - végül elmaradt.
A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat a Jobbik országgyűlési képviselője, Farkas Gergely ellen a Kecskeméti Törvényszéken. A politikus terhére rótt közigazgatás rendje elleni bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hatra emelkedett a gyanúsítottak száma az Alstom-metrókocsik beszerzése kapcsán indult nyomozásban. Közszereplő nincs a gyanúsítottak között, és senki nem áll kényszerintézkedés alatt. Természetesen.
Rakamaz volt fideszes polgármesterét két év, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság, miután bűnösnek találta költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási, számadási, tájékoztatási kötelezettsége elmulasztásának bűntette miatt.
Első fokon három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Mengyi Roland korábbi fideszes országgyűlési képviselőt a Fővárosi Törvényszék. A politikust költségvetési csalás kísérletével és befolyással üzérkedéssel vádolják.
Ezt a kérdést tette fel sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj Zemplén megyei elnöke.
Az MSZP karitatív tagozatának egykori vezetőjétől, D. I. A.-tól (a Privatkopo.hu értesülése szerint Dósa István András) foglalták le - mások mellett - azokat a hangfelvételeket, amelyeket Portik Tamás az 1990-től az elfogásáig folytatott beszélgetéseiről készített. Többek között Gyárfás Tamással és pártpolitikusokkal, illetve gazdasági szereplőkkel zajlott párbeszédekről van szó, amelyek kapcsán az országos politikát érzékenyen érintő botrány készülődik - írja a Magyar Idők.
A Mi Hazánk Mozgalom elnökének Fb-bejegyzése azzal a hírrel összefüggésben, hogy egy garázda, bántalmazó, rongáló afgán állampolgárt csupán 180 órányi közérdekű munkára ítélt a bíróság.
Kihallgatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatósága Kisberk Szabolcsot a Jobbik pénzügyi botrányaival kapcsolatban.
Az év végi rendeletdömping leple alatt több ügynökséget is felállított a kormányfő a féktelen pazarlás megakadályozására, mert a korrupció mértéktelensége már a Fidesz szavazóbázisát is irritálja és erodálja.
Nyomozók szállták meg kedden az encsi járási hivatalt. Nem rendőrök voltak, ezt a hivatal egyik munkatársa mondta, aki azonban azt elismerte, hogy valóban megtörtént az eset. Értesülésünk szerint a járási hivatal vezetőjét, a Fidesz egykori országgyűlési képviselőjét, Ódor Ferencet a hivatal parkolójában teperték le, és megbilincselve mentek vele be a hivatalba.
Befolyással üzérkedés miatt hat év szabadságvesztésre ítélték Szepessy Zsoltot, az egykori Összefogás Párt alapítóját, Monok korábbi polgármesterét, aki azt ígérte ukránoknak, hogy pénzért segít nekik magyar állampolgárságot szerezni. Nem segített. Viszont 110 millió forintnak megfelelő eurót zsebre vágott és saját céljaira fordított.