Több mint 270 vizsgálatot zárt le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), amely ezek alapján nagyjából 630 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Magyarország dobogós volt a tagállamok között, 13 üggyel. Azt a listát viszont magasan vezetjük, hogy mennyi támogatás visszatartását vagy visszafizetését javasolta a hivatal.
A választás rendje elleni bűntett miatt indult bűnügyben a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú átiratában indítványozta, hogy a Szegedi Ítélőtábla állapítsa meg az első fokon felmentett vádlott bűnösségét.
Joób Márton szegedi önkormányzati képviselőt és társait hosszú nyomozás után vádolták meg adócsalással. Tizenegy gyermeke és felesége mellől vitték el hajnalban a nyomozók.
Szexuális zaklatás ügyében folyik büntetőeljárás Borsodi László volt fideszes polgármester ellen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek falu vezetője júliusban mondott le tisztségéről, a sajtóban több találgatás is megjelent Borsodi váratlan távozásának okairól.
Boldog István fideszes képviselő ügyében összesen kilenc gyanúsított van - közölte Polt Péter legfőbb ügyész Csányi Tamás jobbikos képviselő kérdésére. Valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben. 2020. április 24-én megérkezett a nyomozó hatósághoz az Országgyűlés elnökének értesítése Boldog István mentelmi jogának felfüggesztéséről hozott országgyűlési határozatról. A fideszes politikus szabadlábon védekezhet.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki jelölt-társának a rövid határidő miatt másokkal, pénzért gyűjtetett ajánlóíveket.
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Boldog István fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel - tizennégy egykori önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel - szemben nyújtott be vádiratot a terézvárosi ingatlanügyletek miatt.
Akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetnek egy volt fideszes országgyűlési képviselőt. A vád szerint, Ódor Ferenc és társa több millió forintot kért a földhivatali eljárás jogellenes befolyásolásáért.
Rasszista bűncselekmény miatt két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabó Balázs jobbikos újpesti önkormányzati képviselőt és két társát elsőfokon a II. és III. Kerületi Bíróság - tudta meg a PestiSrácok.hu. A bírósági döntés szerint az ismert radikális politikus és két társa Budapestre látogató tunéziai turistákat vert össze. Szabónak nem ez az első ügye, hiszen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt egyszer már pénzbüntetéssel sújtották.
Az MSZP egykori alelnöke több százmillió forintot parkoltatott külföldi számlákon, amelyekről nem tájékoztatta az adóhatóságot. A büntetőeljárás hat évvel ezelőtt indult.
Felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a Baranya megyei Alsószentmárton független polgármesterét. A Pécsi Törvényszék ezzel helybenhagyta a Siklósi Járásbíróság nyáron kihirdetett ítéletét.
Ma tartják az előkészítő ülést a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és 32 társa ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszéken.