Nem igaz, hogy Bajnai Gordon közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Az országgyűlés elnöke, Kövér László ismét megtiltotta az MSZP-s Szanyi Tibornak, hogy elmondja a trafikmutyival kapcsolatos interpellációját május 27-én. Azon kívül, hogy Szanyi nyilvánosságra hozta a szöveget, kijelentette, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fog fordulni az ügyben.
Már nem a nokiás dobozok mennek, hanem a „nagyok” beteszik az embereiket döntéshozó pozícióba, annak az a dolga, hogy intézze az ügyeket. Ahol nagyobb kasszák vannak, ott nemcsak az embere van bent, hanem biztonság kedvéért van egy tartótisztje is a döntéshozónak. Aki viszi az utasítást, és hozza az információkat, és vigyáz a kezére, hogy jó helyen írja alá. Szerinte egy 70 fős kormányból 8-10 tagot nevezhet meg a miniszterelnök, a többiről a „maffiacsaládok” döntenek.
A Portik-Laborc-találkozókat vizsgáló albizottság is foglalkozni fog Magyar Róbert Célpontnak tett kijelentéseivel - ezt a testület elnöke mondta a Hír Televíziónak. Mile Lajos szerint ki kell vizsgálni, hogy valóban a rendőrség szivárogtatta-e ki a sajtónak a „Fekete Sereg” vezetőjéről és Orbán Viktorról készült közös képet. Ezt Magyar Róbert állította a Célpontnak, szerinte a 2006-os kampányban ezzel akarták lejáratni a Fidesz elnökét.
Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Azonnali magyarázatot vár Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől a Fidesz-frakció arra, hogyan lehet szabadon két, idős embereket bántalmazó sorozatgyilkos - közölte Varga István országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdai sajtótájékoztatóján, Orosházán.
Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász feljelentette Orbán Viktor miniszterelnököt, valamint jelenleg ismeretlen társait. Az egykori büntetőbíró úgy véli, azzal, hogy a kormány májusban határozatot hozott a Hajdú-Bét Rt. és a Novofarm Rt. károsultjainak költségvetési forrásból - 200 millió forint erejéig - történő megsegítéséről, a kormányfő és társai a rájuk bízott idegen vagyon sajátjukként kezelésével a Fidesz politikai céljait szolgálják.
Felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását kéri az ügyészség Felsőzsolca volt polgármesterére gondatlan közveszélyokozás miatt a 2010-ben a városban pusztító árvízi védekezés hiányosságai miatt - jelentette be a megyei főügyészség szóvivője.
A Jobbik azt gyanítja, hogy több száz pályázó egymással összejátszva indult a trafikpályázaton, a kormányzat pedig ezt próbálja leplezni, amikor nem járul hozzá az üzleti tervek nyilvánosságra hozásához.
Egyelőre nincs gyanúsítottja annak az ügynek, amely a fideszes Balogh József állítólagos nőverése miatt indítottak - közölte a Központi Nyomozó Ügyészség. A rendőrség két hete küldte át az ügy iratait az ügyészségnek.
Egy reklámfilm készítését 9,5 millió forintért elvállaló cég ügyvezetőjét hallgatták meg tanúként a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.
Bírói figyelmeztetés ellenére is kitartott vallomása mellett a BKV-per kedden meghallgatott tanúja. Pálocska János kijelentette: valótlan vallomásért cserébe azt ígérték, hogy befolyásolják a hatóságot egy másik ügyében.
A Jobbik szerint már a miskolci rendőrség sem bízik abban, hogy akárcsak lassítani is lehetne a bűnözés növekedését a borsodi megyeszékhelyen. A Fidesz-féle rendteremtés nemcsak a valóságban, de már papíron is megbukott - véli Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő.
Közleményben cáfolta Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője vasárnap, hogy az önkormányzat, illetve a város jelenlegi és korábbi polgármestere kapcsolatban állt volna Portik Tamással, és politikusok megfigyelésére, lehallgatására adott volna megbízást bárkinek is.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját a hivatali visszaélés vádja alól - közölte Zamecsnik Péter, Laborc Sándor védője, pénteken.