Négy gazdasági társaságból álló cégláncolat 2003 és 2006 között 9 milliárd 525 millió forint általános forgalmi adót (áfa) csalt el. A bűnügyben nyolc személy ellen emeltek vádat - folytatólagosan elkövetett, az adóbevételt különösen nagymértékben meghaladó mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt - a közelmúltban. Az ügy értékessége, hogy bár az elkövetők óriási összeggel károsították meg a költségvetést, egyiküket sem vették őrizetbe, nem helyezték előzetes letartóztatásba, mindvégig szabadlábon védekezhettek - értesült a Privát Kopó.
A volt vidékfejlesztési államtitkár szerint ma már nem szocialistákat kell nokiás dobozokkal megkenni. A Fideszből kiábrándult agrármérnök-politikus „több évtizede zajló, gátlástalan rablófolyamatról” írt, a dolgozat a Magyar Népfőiskolai Társaság lapjában is megjelent. Szerinte egységes gazdasági maffiahálózat van a háttérben és átalakult a korrupció is - ma már nem szocialistákat kell nokiás dobozokkal megvesztegetni, hanem a maffiacsalád-szerűen működő gazdasági érdekcsoport a saját embereit helyezi döntéshozó pozícióba.
Több, mint 140 millió forintos kár érhette a magyar államot a Horváthné Fekszi Márta és Faller Jenő korábbi szocialista külügyminisztériumi államtitkárok közreműködésével nyélbe ütött Wenczel Pohl festmények és budapesti ingatlanok csereügyletében.
Ezt állította szerdai sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője és Szemes István, az Érpataki Modell miskolci vezetője azok után, hogy egy lyukói cigány követ hajított két nőre, egy gyermekre, valamint az egyik ifjúsági mozgalom aktivistájára, az ügyészség azonban a bizonyítottság ellenére sem emelt vádat az elkövető ellen.
Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke szerint nem igaz, amit a Legfőbb Ügyészség állít: Polt Péter valójában nem kért jogsegélyt amerikai kollégájától a korrupciós és kitiltási botránnyal összefüggésben, a legfőbb ügyész csak informális tájékoztatást kért, aminek semmilyen kötelező következménye nincsen.
Orbán Viktor azt mondta hétfőn a parlamentben, elvárja Vida Ildikó NAV-elnöktől, hogy perelje be André Goodfriend amerikai ügyvivőt, aki egy csütörtökön megjelent lapinterjúban azt állította: Vida korrupciós ügy részese.
Továbbra is házi őrizetben marad Simon Gábor volt szocialista politikus. A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította S. Gábor gyanúsított védőjének azon indítványát, amelyben védence házi őrizetének megszüntetését kérte - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Ahogy arról a Privát Kopó a közelmúltban beszámolt: Demszky Gábor volt főtanácsadója, az SZDSZ tanácsadója, Mesterházy Ernő öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa Indonéziában. A villapark Bali szigetén, Seminyak üdülőparadicsomban található. A bűnügyi portál - több forrás által megerősített - információja szerint a Hagyó-büntetőper másodrendű vádlottja Lombok szigetén és a Gili-szigeteken is ingatlanokat vásárolt, azzal a céllal, hogy a földterülteken üdülőparkokat létesítsen.
A Privát Kopó információja szerint Mesterházy Ernő öt önálló, minden igényt kielégítő luxusvillából álló pihenőkomplexum tulajdonosa. A villapark Bali szigetén, Seminyak üdülőparadicsomban található. Az „ékszerdobozt” Mesterházy egy olasz üzletembertől vásárolta, 2009-ben. A bűnügyi portál úgy értesült, hogy a szabaddemokraták egykori „érdekharmonizációs menedzsere” földterületeket is vásárolt a gyönyörű szigeten.
Enyhítette a korrupciós vádak, önkormányzati üzlethelyiségek eladásával kapcsolatban többmilliós csúszópénzek átvétele miatt indult Wieszt-ügy másod- és harmadrendű vádlottjainak büntetését a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú, jogerős döntésében. Wieszt János volt MSZP-s politikus első fokon kiszabott négy éves szabadságvesztését és összességében több milliós vagyonelkobzását, pénzbüntetését ugyanakkor helyben hagyta a másodfokú bíróság.
Magyarországi nagyberuházásokkal összefüggésben elkövetett vesztegetések „menedzsereként", az osztrák Strabag építőipari vállalat „lobbistájaként” jellemezte Aczél Zoltánt a Privát Kopónak adott exkluzív interjúban a „bűnbánó táskahordó”, aki - állítása szerint - a korábbi években több millió euro korrupciós pénzt vett át Aczéltól és juttatott el a magyar politikai elit balliberális „pénzcsinálóihoz”. A férfi azt is elmondta a bűnügyi portálnak, hogy a fideszeseket közvetlenül Aczél „rendezte le” Simicska Lajoson és Nyerges Zsolton keresztül, akikkel szoros gazdasági kapcsolatokat ápolt. A Privát Kopó feltérképezte a Strabag „kijáróemberének” magyarországi érdekeltségeit.
„Azt látni kell, hogy ha pénzről van szó, akkor nincsenek ellentétek a politikai érdekcsoportok között. Az aktuális kormányoldal és az aktuális ellenzék is kanalazhat a „leveses tálból” - persze, nem egyforma mértékben. Az arányok nagyjából úgy néznek ki, hogy hozzávetőlegesen 70 százalékot visz az aktuális kormányoldal, és mintegy 30 százalékot az aktuális ellenzék” - magyarázta a Privát Kopónak adott exkluzív interjú második részében az a férfi, aki pénzzel telerakott táskákat hordott a politikai elit „pénzcsinálóinak”, annak érdekében, hogy egy osztrák óriásvállalat kaparintsa meg a közbeszerzési eljárásokban meghirdetett zsírosabb építőipari beruházásokat.
A Jobbik egészségügyi és büntetőpolitikai szigorításokat sürget a pedofilokkal szemben. Lukács László György, a párt országgyűlési képviselője felidézte, hogy múlt héten egy olyan gyermekorvost rúgtak ki egy fővárosi kórházból (a Privát Kopó leleplező cikkét követően), aki korábban börtönben volt gyermek ellen elkövetett szexuális bűncselekményért, majd szabadulása után folytatta hivatását.