Több LMP-s képviselőt és Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt is elvitték a rendőrök a Kossuth téri tüntetésről.
Az eljárás Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos novemberi feljelentése alapján indult, és egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik.
A hűtlen kezelés bűntettének gyanúját kelti Budai Gyula kormánybiztos feljelentésének egyik pontja, amelyet még ősszel tett a Budapest Airport privatizációja ügyében, ezért az ügyészség nyomozást rendelt el. Vizsgálják, hová tűnt el összesen nyolcvanötmillió euro.
Gráf József jobbkezének, Margittai Miklósnak, az MVH egykori elnökének lányai is megtalálhatók az ügyészségi vizsgálat alatt álló, az adonyi Magtárház Kikötő Kft.-t felépítő cégek hálójában.
Zugírászat miatt indított eljárást a vádhatóság Horváth Zsolt (Veszprém) fideszes országgyűlési képviselővel szemben, mentelmi ügyét kedden tárgyalja az Országgyűlés illetékes bizottsága.
Hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Magyar Posta Zrt. több volt vezetőjét - értesült az MTI Hírcentrum.
Megszüntette a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata gazdasági bizottsági elnöknek, a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottjának előzetes letartóztatását, egyúttal elrendelte házi őrizetét.
Hivatali visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi és pénzhamisítás elleni osztálya - erősítette meg a Somogy TV információját Bíró Gábor, a rendőrség sajtóreferense.
A nyomozás befolyásolása miatt feljelenti feljelentőjét a legfőbb ügyésznél Hunvald György. Az erzsébetvárosi ingatlanügyben vádolt volt polgármester nemcsak az ellene tanúskodó Hoffmann László ügyvédet, hanem egy ügyészt is feljelent Polt Péternél.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a Fradi-pálya eladása miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy korábbi vezetőjét. A volt vezérigazgató, helyettese és két igazgató ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Pénzbüntetésre ítélte, próbára bocsátotta, illetve megrovásban részesítette a Hunvald-per közokirat-hamisítással vádolt mellékszereplőit csütörtökön kihirdetett, első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság (FB).
Megalapozottan és minden kétséget kizáróan bizonyítják az államellenes bűncselekmény gyanúját azok a dokumentumok, amelyek a kémbotrány néven elhíresült, a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) által folytatott eljárásban a nyomozó hatóság birtokába kerültek.
Juhász Oszkár jobbikos polgármestert a polgármesteri hivatal udvarán érte támadás tegnap késő este. A helyszínelés reggel hét órakor fejeződött be, a rendőrség emberölési kísérlet ügyében nyomoz.
Halottanként 30 ezer, havonta harminc elhunyt személy után pedig 900 ezer forintot kínált az ajkai kórház boncmesterének Szőc polgármestere. A Veszprém megyei falu vezetője, Szabó Tibor - édesapjával közösen - egy temetkezési vállalkozást vezet. A faluvezetőt letartóztatták.
Hetvenmillió forintot veszíthetett az állam a balatonlellei honvédüdülők értékesítésével.