Miközben a Quaestor már a csőd bejelentése előtti napokban is csak egyhónapos átfutással vállalta a pénzüket kivenni akaró befektetők kifizetését, a Szijjártó Péter vezette külgazdasági és külügyi tárcának - közel négymilliárd forintnyi állampapírja ellenértékén kívül - 72 milliárd forint névértékű, megőrzésre átadott részvényét is sikerült visszaszereznie a társaságtól.
Kartellgyanúra hivatkozva visszadobta az M4-es autópálya beruházásának támogatási kérelmét az Európai Bizottság. A kilométerenként négymilliárd forintra rúgó építési költségek kivágták a biztosítékot Brüsszelben. Az osztrák Strabag építőipari nagyvállalat „lobbistájaként” ismert Aczél Zoltán megbízásából a magyar politikai „elit” érdekcsoportjainak korrupciós pénzeket kézbesítő „táskahordó” úgy nyilatkozott a Privát Kopónak, hogy a kenőpénzeket beépítik a kivitelezési árba, ezért kerülnek a valóságosnál sokkal többe a nagyberuházások.
Benyújtotta a Fidesz hétfőn a parlamentnek azt a törvénymódosító javaslatát, amelynek célja, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.
A Quaestor-csoport vezetőjének számonkérését várják a kormánytól az ellenzéki pártok. A DK szerint már kattannia kellett volna a bilincsnek Tarsoly Csaba csuklóján. A szocialisták pedig azt szeretnék tudni, hogy a Jobbik miért áll a brókerbotrányok kapcsán a Fidesz oldalán?
Életfogytiglani szabadságvesztést kért az ügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 94 éves Biszku Bélára a Fővárosi Ítélőtáblán tartott másodfokú tárgyaláson, szerdán.
Két hónappal meghosszabbították Veress Áron előzetes letartóztatását. A Fidesz ifjúsági tagozatának korábbi elnökénél február elején 30 ezer eurónyi hamis pénzt talált a rendőrség.
Meghosszabbította a Simon Gábor és társa ellen folytatott nyomozás határidejét 2015. június 14-éig a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője.
Két év - négy esztendő próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon Eiselt Györgyöt, a Belügyminisztérium egykori helyettes államtitkárát folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésért.
Teljesen megalapozatlanok Rogán Antal fideszes frakcióvezetőnek azon vádjai, amelyekkel „szocialista brókercsődnek” állítja be a Buda-Cash Brókerház Zrt. és az érdekkörébe tartozó kisbankok felszámolásához vezető utat - mondta a Harangozó Gábor. A szocialista országgyűlési képviselő visszautasította azt a vádat is, hogy a szocialista kormányzatok alatt az akkori pénzügyi felügyelet nem figyelt fel a pénzügyi szolgáltatónál tapasztalható visszásságokra.
Bedenek Fülöpöt, az agrártárca volt államtitkárát hűtlen kezelésben taláták bűnösnek a Szilvásy György számára beszerzett gesztenyefák miatt. Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést javasolt, de a bíróság pénzbüntetés mellett döntött.
„Átvette a hatalmat egy rablóbandák, oligarchacsaládok alkotta, maffiarendszerűen működő hálózat. Ez belakta és fogságban tartja az államot, amit már aligha lehet összeomlás nélkül leválasztani róla. Rá kell döbbennünk, hogy azt az egész mocskos rendszert kell MSZP-stől, fideszestől elsöpörni, ami a Németh-kormány spontán privatizációs mozdulataival kezdődött folyamatban épült ki Magyarországon. Ez az egymást váltogató, „nappalos és éjszakás” politikai műszakok által kiszolgált rablófolyamat évtizedek óta tart, és úgy tűnik, hogy a vége felé közeledik. A mostani konfliktusokat is nagyrészt ennek tudom be. Fogy a közös holmi, amit még el lehet vinni, megcsappant a nemzeti vagyon, a földeket is elosztják, a kasszák környékén is egyre nagyobb a tülekedés. A maffiacsaládok egyre gyakrabban hajba kapnak a maradék koncon. Ami most itt zajlik, az szerintem a maradék koncért, az ország még meglévő vagyona elrablásának a lehetőségéért folytatott harc” - mondta Ángyán József agrármérnök, egyetemi tanár.
„Az olajügyeket azok titkosították, akikről szól! Ilyen hosszú időre szóló titkosítást nem ismer a világ” - mondta Karancsi Tibor, egykori rendőrtiszt, a 1990-es évek olajbotrányának kirobbantója. „Sokszor megkérdeztem média szerepléseim alkalmával is, hogy valaki magyarázza meg, mi az ok - nemzetbiztonsági, vagy közérdek -, ami a titkosítást indokolja, de soha semmilyen választ nem kaptam. Parlamentbe jutásom esetén is ezt a vasat ütném tovább, természetesen Pintért bombáznám kérdéseimmel. Én biztosan nem keresném vele a személyes kontaktust, de ha elém állna és kezet nyújtana nekem, úgy gondolom, ő lenne az első ember eddigi életemben, akivel nem fognék kezet, mert nem tartom méltónak rá!” - tette hozzá a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának veszprémi képviselőjelöltje.
„Mali Zoltán - Drávapiski polgármestereként - 2010-ben szexuális kapcsolatot létesített, pontosabban orális formában kielégíttette magát egy, abban az időben 14 éves kislánnyal” - áll abban a bejelentésben, amelyet 2014 végén tett egy, korábban a településen önkormányzati képviselőként tevékenykedő férfi, aki azt is közölte, hogy a lány családjának Mali biztosított lakhatást, mivel korábban „utcára kerültek”. A polgármester tagadja a cselekmény elkövetését.
Hivatali visszaélés miatt jelentett fel egy fideszes országgyűlési képviselőt egy csömöri férfi. B. László tavaly élettársával harcolt gyermekeik elhelyezéséért, amibe egyszer csak a fideszes Pánczél Károly is beleszólt: egy Klik-es tankerületi vezetővel együtt, az iskolaigazgató tiltakozása ellenére elérte, hogy B. László gyerekeit átírassák egy másik iskolába.
Súlyos korrupciógyanú merült fel az Országos Roma Önkormányzatnak egy uniós támogatás felhasználásával kapcsolatban. Az ORÖ képviselői vizsgálóbizottságot állítanak fel és az ügyészséghez, valamint az Állami Számvevőszékhez fordulnak az ügyben.