Aki azt hiszi, csak amerikai filmekben fordulhat elő, hogy a titkosszolgálat a szervezett bűnözőket üldöző rendőrök ellen gyűjt információkat - téved.
A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett rendelettervezet szerint a közúti ellenőrzési rutin része lesz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás csekkolása.
Meghaladta 60 milliárd forintot az az összeg, amelyet az offshore-adóamnesztia szabályozása nyomán utaltak haza külföldről a magyar tőketulajdonosok. A pénznek 10 százalékát fizették be az adóhatóságnak.
A gazdasági válság, a bedőlt devizahitelek és az egyéni szociális katasztrófák igencsak megnövelték a végrehajtók, azon belül is az önálló bírósági végrehajtók forgalmát. Kávéházi és baráti beszélgetések során számos elrettentő személyes történetet hallottam az elmúlt időszakban: a bankszámlákban kontroll nélkül „ki és beugráló” végrehajtókról, védtelen és a falig elmenve magukat tehetetlennek érző „ügyfelekről”, parkolási bírságok miatt megbélyegzett és tanácstalan családokról. Vannak, akiknek - a jog által felruházott hatalmuk okán - tulajdonképpen mindent szabad? És egyáltalán: Ezt így hogy?
Nem jogerősen három év hat hónap börtönre ítélt a Veszprémi Városi Bíróság egy tiltott abortuszokat végző orvost, és négy évre eltiltotta hivatásának gyakorlásától. Az ítéletet zárt tárgyaláson hozták meg, csütörtökön.
Korábban több vezető beosztású rendőr, ügyész, sőt némely bírósági illetékes is elismerte, hogy az igazságszolgáltatás súlyosan tévedett az első móri perben, amikor - abban az ügyben ártatlanul - ténylegesen életfogytig tartó fegyházra ítélték Kaiser Edét. Nos, a szegedi bíróság mostani döntése értelmében meggondolták magukat: Kaisernek nem jár kártérítés, és az első abszurddá vált ítéletért senki sem felelős.
A büntetőperek felgyorsítása érdekében a bírói szerep újragondolásának és egy modellváltásnak a lehetőségét vetette fel a Kúria elnökhelyettese.
Egy házaspárt és idős szüleiket azért rabosították, mert megpróbálták visszaszerezni jogos tulajdonukat a nem fizető albérlőtől.
Még nem döntötte el a rendőrség, hogy nyomoz-e abban a győri telekügyletben, amelyet hónapokkal korábban a hvg.hu robbantott ki. A fideszes vezetésű győri önkormányzattal szerződésben álló ügyvéd földeket vásárolt fel, majd tovább adta egy luxemburgi tulajdonú cégnek. Esélyes, hogy a területen épül majd fel az Audi logisztikai parkja.
A ki nem fizetett számlájuk ellenértékét követelő vállalkozók ajánlatot kaptak, hogy a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Arcadom vagyonából - teljesen vagy félig kész lakások, ipari ingatlanok formájában - kárpótolják őket, ha ezt elfogadják.
Hétfőn 20 alvállalkozó tiltakozott félpályás útlezárással, amiért az Arcadom nem hajlandó kifizetni nekik 300 millió forintot. Demján Sándor cége 20-30 százalékon akarja felvásárolni vagy követeléskezelő cégekkel felvásároltatni a vele szemben fennálló követeléseket.
A Kúria akár jogegységi határozatot is elfogadhat arról, hogy közszereplő-e a rendőr - értesült a Magyar Nemzet, amely szerint az utóbbi időben erről eltérő ítéleteket hoztak a bírósági tanácsok.
Rendőrségi eljárás indult a Svédországba exportált, illetve Magyarországon is értékesített hamis marhaszeletek miatt - tájékoztatott az élelmiszer-biztonsági hatóság. A szállítmány illegális forrásból származott.
A takarékszövetkezetek több százmilliárd forint szabad forrással rendelkeznek ahhoz, hogy bővítsék hitelezésüket, az ehhez szükséges pénzügyi csatornák kiszélesítését segítheti, hogy a TakarékBankban 38,5 százalékos részesedést szerzett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) - mondta Varga Antal, Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője az MTI-nek.