Elkészült az orvosszakértői vélemény hétfőn a hétvégi budapesti diszkótragédia ügyében; ebben megállapították, hogy pontosan mi okozta a három lány halálát, de a jelentés részleteit a rendőrség egyelőre nem hozza nyilvánosságra.
Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este számolt be a szombat éjjel a West Balkánban történt tragédia nyomozásának részleteiről. Öt embert letartóztattak, az egyik áldozat vérében kábítószert találtak. Háttérinformációk a tragédia okairól.
Ötszázezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a PSZÁF egy önkéntes és magánnyugdíjpénztár egykori tagszervezőjét.
Meg kell regulázni az internetes sajtót (is), mert az tűrhetetlen, hogy több hírportál folyamatosan gyűlöletet kelt, uszít a cigányság ellen - közölte az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Arról nem ejtett szót, hogy mit tervez a kormány a cigánybűnözés visszaszorítása érdekében. A jelek szerint a Fidesz úgy próbálja felfuttatni a „kuplerájt”, hogy bútorokat dobja ki, és nem az örömlányokat cseréli le…
Az In-Kal Security által magánnyomozati módszerekkel megfigyelt bírónő ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) büntetőeljárást indított - tudta meg a Magyar Nemzet pénteken Fazekas Géza főügyészségi szóvivőtől.
Egymillió forint kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte ítéletében a Budapesti Rendőr-főkapitányságot a Fővárosi Ítélőtábla egy férfi ügyében, akit még 1999 nyarán kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítottak meg. A rendőröket, akik az előállított férfi zsebébe csempészték a drogtablettákat, már korábban elítélték.
Jogerősen fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a zálogházi rablássorozat vádlottjait: Varga Lászlóra 13, Gombos Lászlóra 12, Horváth Szilárdra 20 év szabadságvesztést szabtak ki.
A Borsod Megyei Bíróságon iratismertetéssel, a vádlottak és tanúk meghallgatásával kezdődött a büntetőper, amelynek az előzménye az volt, hogy többen - köztük egy nagymamakorú nő - kiutaztak külföldre, egyebek mellett Kolumbiába, hazafelé pedig már kábítószereket szállítottak
Közérdekű adat eltitkolása miatt nyomoz a Fővárosi VI-VII. Kerületi Ügyészség a Magyar Orvosi Kamara ellen, miután Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kifogásolta, hogy a köztestület több törvényben előírt adatot - közöttük Éger István elnöki tiszteletdíját - nem tesz közzé.
Jogerősen felmentették azt a cigány férfit, aki 2009. május 28-án egyszemélyes tüntetést tartott a szombathelyi rendőrkapitányság épülete előtt a következő táblával: „Számolják fel a rasszista rendőrséget!” A rendőrség becsületsértés miatt a magánszemély ellen büntetőeljárást indított, mivel sértőnek találták, hogy a rendőrséget és az ott dolgozókat rasszistának nevezte a tüntető.
A BKV ellenőrein kívül közterület-felügyelők is dolgoznak keddtől néhány fővárosi BKV-járaton. A bliccelőket akarják így hatékonyabban kiszűrni.
Új utakon és új módszerekkel is próbálják Magyarországra vagy az országon keresztül Nyugat- és Észak-Európába juttatni az illegális migránsokat — mondta az MTI-nek Borsa Csaba őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője.