A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat öt személy - köztük egy ügyvéd, dr. Puskás Ferenc - ellen a Székesfehérvári Törvényszéken.
2022. november 17-én, egy szabolcsi településen - a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzésére - a Készenléti Rendőrség intézkedett egy szolgálaton kívüli rendőrrel, aki az általa vezetett gépkocsiban két zacskó kábítószert, valamint mérleget és marihuánamorzsolót szállított. Az illetékes bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Csütörtökön elítélték, majd végzett magával a debreceni tanár, aki egy speciális iskolában gyerekeket molesztált. A ganét 9 év és 6 hónap fegyházbüntetésre ítélték, de jobbnak látta, ha öngyilkos lesz. Nagyszerű döntést hozott.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberölés kísérlete és embercsempészés miatt vádat emelt egy embercsempész bűnszervezetnek dolgozó 19 éves férfival és élettársával szemben. Mindketten letartóztatásban várják ügyük bírósági tárgyalását.
Nem gyakorolhatja október vége óta ügyvédi tevékenységét Völner Pál. A bírósági végrehajtói kar korrupciós botrányába belebukott volt igazságügyi államtitkár néhány hete még dolgozott, de ügyvédi státuszát inaktívra változtatta a kamara a vele szembeni vádemelés után. Fegyelmi eljárás is folyik ellene, ha bűnösnek találják, soha többet nem praktizálhat ügyvédként.
Egy 52 éves férfi kereste meg hírportálunk szerkesztőségét. Elmondása szerint az egyik szexpartnerkereső oldalon megismerkedett egy fiatal nővel, aki alkalmanként 20 ezer forintért szexet ígért, ám a 28 éves Somogyi Katalin szex helyett - több részletben - 360 ezer forinttal lehúzta a férfit és eltűnt. Alább János beszámolóját olvashatják.
A Fővárosi Főügyészség eredményesen emelt vádat egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tagjaival, köztük egy 73 éves nővel szemben, akiktől a rendőrök 2019 januárjában 200 millió forint értékű drogot foglaltak le egy óbudai mélygarázsban. A bíróság a vádlottakkal szemben - első fokon - 12-22 év közötti fegyházbüntetéseket szabott ki.
Kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt tartóztatták le az ismert divattervezőt, Herczeg Zoltánt. Az ellenzéki aktivistánál a hírek szerint jelentős mennyiségű drogot találtak, és felmerült annak gyanúja, hogy kereskedett az anyaggal.
A Baranya Megyei Főügyészség néhány napja előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat Makai Zsolt és Kiss József ellen, akik bári kastélyát rágyújtva végeztek egy milliárdos nagyvállalkozóval, hogy megszerezzék vagyonát. A vádhatóság tényleges életfogytiglan fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az elkövetőkkel szemben. Az ügyről elsőként - 2020 júniusában, még akkor, amikor a 62 éves üzletember élt - a Privátkopó bűnügyi hírportál számolt be. A rendőrség mégsem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza a tragédia bekövetkezését.
2021 júliusában, egy hónappal a propagandatörvény megszavazása után, egy férfi szidalmazott és bántalmazott egy, az Andrássy úton békésen sétáló leszbikus párt. A példás gyorsasággal lefolytatott eljárásban az elkövetőt - jogerősen - egy év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság, de annak végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.
A Bajai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy nővel szemben. Az elkövető Bátmonostoron, ittasan ordítozott, káromkodott, majd egy parkoló gépkocsit kővel dobott meg, egy másikat megkarcolt, és még a szomszédos ingatlan ereszcsatornájában is kárt tett.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság zárt előkészítő ülésen hat év börtönbüntetésre ítélte Sz. K. J-t, akit 14. életévét be nem töltött személy sérelmére egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés, hatrendbeli 18. életévét be nem töltött személy sérelmére egyéb hatalmi befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés és 18. életévét be nem töltött személlyel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolt az ügyészség.
A vád szerint egy 46 éves férfi droggal kereskedett Budapesten, amelyben édesapja is közreműködött. Elfogásukkor jelentős mennyiségű kábítószert, mérlegeket és készpénzt is lefoglaltak a nyomozók. A Fővárosi Főügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a családi páros ellen.
Akár hosszú évekre is börtönbe kerülhet az a Bács-Kiskun megyei orvos, aki korábban sóoldatot adott be vakcina helyett a betegeinek. Asszisztense azóta beismerő vallomást tett - írja a Pestiriport.info.
A Pécsi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy szigetvári férfi ellen, aki testvére adataival csináltatott magának személyi okmányokat azért, hogy mentesüljön a börtöntől.