Még június elején levéllel fordult Budai Gyula kormánybiztoshoz Havránek Ferenc, a Zöld Baloldal hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselője és Vajnai Attila a Munkáspárt 2006 elnöke Lázár János privatizációs ügyében. Havránek Ferenc és Vajnai Attila szerint Lázár János nem a megfelelő gondossággal kezelte a rábízott közös tulajdont, ezért kértek vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztostól.
A kiemelt ügyek gyanúsítottjait öt napig lehetne fogva tartani bírói engedély nélkül, ügyvéd az első két napban be sem tehetné hozzájuk a lábát. Magyar György ügyvéd szerint a módosításnak semmi értelme, Magyarország pedig kiírhatja magát Európából.
Hírhedt bűnözők jó pénzkereseti lehetőségévé vált a pénzért adott exkluzív nyilatkozat. Ennek készülnek véget vetni.
Az Orbán kormány egyéves ténykedése alatt a demokrácia, az emberek alkotmányos és szerzett jogai, valamint a magántulajdon súlyosan sérült. A kormány eltökélt szándéka, hogy a legelesettebbeket és a legrászorultabbakat (rokkantak, árvák, özvegyek, nyugdíjasok, munkanélküliek) is a mélyszegénységbe taszítsa, miközben a saját gazdasági és politikai elitjéhez tartozókat adókedvezménnyel, jól fizető állással, célirányos állami támogatásokkal és beruházásokkal teszi még gazdagabbá.
Jó hírnév megsértése miatt egyetemlegesen ötmillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte Meggyes Tamás volt esztergomi fideszes polgármestert, az Esztergomi Televíziót és az EHIR Kft.-t a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság - közölte a kft. által kiadott Hídlap online oldala.
Bűncselekmény lesz a sporthuliganizmus, ha a parlament megszavazza az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást; az erről szóló javaslatot keddi ülésén elfogadta a kormány, és hamarosan az Országgyűlés elé terjeszti - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI-vel.
Sérti a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény előírásait a szociális konzultáció keretében végzett adatkezelés, mert nem biztosítja az érintettek személyes adatok védelméhez fűződő jogát, ezért a beérkezett kérdőíveken szereplő személyes adatokat törölni kell - foglalt állást Jóri András adatvédelmi biztos.
Elégtételt érezhet Hulé Éva (54), Jimmy (†43) halálának szemtanúja, mert a szakértői vizsgálat szerint akár egy ismeretlen második személy keze is rajta lehetett a gyilkos Berettán.
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt pénteken nyomozás indult a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete működése során elkövetett cselekmény miatt ismeretlen tettes ellen; a nyomozást a Kaposvári Nyomozó Ügyészség konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján rendelte el - közölte Horváth Szilárd, Somogy megyei főügyész.
Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a demecseri rendőrt, aki egy közúti ellenőrzésnél pénz kért és fogadott el ukrán állampolgároktól - tudatta a bíróság szóvivője. Az ítélet nem jogerős.
Súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a volt körzeti megbízottnak és futtatónak a büntetését, akik megállapodtak, hogy a rendőr információkkal és konkurens prostituáltak eltávolításával segíti a futtató „üzletét” Somogy megyében.
Az elsőrendű vádlott esetében teljes egészében helyben hagyta a Fővárosi Bíróság a Csányi Sándor megzsarolása ügyében, tavaly novemberben megszületett elsőfokú ítéletet. Az OTP vezérigazgatóját megzsaroló fővádlottat 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélték, társainak csökkentették a pénzbüntetését.
Ellopta, és sajátjaként tálalta a privatkopo.hu egyik speciális, egyedi információját a Magyar Nemzet. Az igazgató-főszerkesztő, ahelyett, hogy elnézést kért volna a nyilvánvaló tolvajlásért, hazugsággal próbálta leplezni az újságíró érdekvédelmi szervezetek etikai kódexét sértő cselekedetet…
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vádat emelt a Ceglédi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, F. R. rendőr főtörzsőrmester ellen 2 rendbeli, a Btk. 233. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdése szerint minősülő büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt.