,,Bíztunk a szerencsénkben, optimisták voltunk" - így fogalmazott tárgyalásán a volt kőbányai rendőrtiszt, akit az ügyészség azzal vádol, hogy 2009 decemberében fejlövéssel megölt, majd kifosztott egy arab pénzváltót.
Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte a Vas Megyei Bíróság azt a 44 éves férfit, aki egy rendészeti szakközépiskolás nő segítségével kirabolta az egyik szombathelyi takarékszövetkezetet, még 2009 decemberében. Segítője, aki egyben barátnője is volt, öt év fegyházat kapott.
Letöltendő börtönbüntetést kért mind Budaházy Györgyre és az ügy másik 15 vádlottra az ügyész a Fővárosi Bíróságon terrorcselekmény bűntette miatt indult perben. A bíróság érdemi indokolás nélkül elutasította a vádlottak szabadlábra helyezését célzó indítványokat.
Vádat emeltek azon három német állampolgár ellen, akik az ügyészség szerint 2009-ben megöltek, majd elástak egy idős nőt és élettársát Mohácson. Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője elmondta: a 40 és 44 éves férfi, valamint a 25 éves nő előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt áll a bíróság elé.
Rendezett portához és legalább harminc nap, egy éven belüli igazolt munkavégzéshez köti ezentúl a segélyek és a bérpótló juttatások kifizetését a mezőkövesdi önkormányzat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármesteri hivatala.
Jogerősen 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélt egy házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság; a sajókazai szülők már negyedik alkalommal álltak a hatóság előtt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába - közölte Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, sajtószóvivő hétfőn az MTI-vel.
Igazoltatás közben indokolatlanul bántalmazott két, eljárás alá vont embert egy tatabányai és egy oroszlányi rendőr. A két, egymástól független ügyben a vétkeseket a Győri Ítélőtábla csütörtökön jogerősen 10 hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve 162 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
A rendőrség becsülete, vagy az ok nélkül bántalmazott állampolgárok becsülete nyom többet a latban - egyebek mellett ezt a kérdést veti fel a „semmisségi törvényjavaslat” körül kialakult vita. A legtöbb rendvédelmi szakszervezet úgy véli, hogy a javaslat - mely szerint egyes, a 2006 őszi eseményekkel kapcsolatos ítéletet hatályon kívül lehetne helyezni - alkotmányellenes.